Gazdaság / HR

Szállodát vagy irodát építeni drága mulatság

A mélyépítésben és a közösségi beruházásoknál 2006 második felében csökkent az építmények fajlagos ára, míg a kereskedelemi és a mezőgazdasági épületeknél erősen emelkedett - állapítja meg a Springer Media Magyarország Kft. Baudata Divíziójának elemzése.

A múlt év második felében – 2002-2003 fordulójához hasonlóan – az építőanyagok, az energia és a munkaerő ára is nőtt, az építési költségek viszont csökkentek. A 2005 végén indult árfellendülési trend 2006 első felében még tartott, a választások elmúltával azonban eltűnt – szintén a 2002-es évhez hasonlóan. A múlt év egészében – az előző évihez képest – mindössze 1,2 százalékkal voltak magasabbak az építési költségek, messze elmaradva az inflációtól.

Az ipari épületek több éve, messze az átlag felett drágulnak. E mögött egyértelműen az igényszint, a műszaki tartalom változása áll. Az acélszerkezetek, a szendvicspaneles csarnokszerkezetek elterjedése emeli az átlagminőséget és ezzel együtt a költségszintet is.

Figyelembe kell venni azt is, hogy az egyes projektek megvalósulása több hónapig vagy évig elhúzódó folyamat, így az árindex változásának időben elhúzódva jelentkezik. Így megfigyelhető a magas inflációjú időszakban az alacsonyabb árszínvonal-emelkedés, illetve az alacsonyabb inflációjú időszakban a megugró építőipari árszínvonal.

Ez évben az épületek közül legnagyobb mértékben a vegyes üzletek és a hűtőházak fajlagos költségei nőttek (18 százalék körül). Szintén kiugró a homlokzat-felújítások drágulása, ami feltehetően a hőszigetelések alkalmazására vezethető vissza.

Átlagon felüli a szállodák, néhány ipari, mezőgazdaság illetve egészségügyi épülettípus drágulása (6-9 százalék). Szintén átlagon felül nőtt a mélyépítésen belül a csatornák, gázvezetékek és vasutak építési költsége (4-5 százalékkal, de a csatornáké 20 százalék felett).

Három százalék feletti mértékben nőtt a bevásárlóközpontok mellett a kollégiumok és középiskolák ára. Ugyanakkor néhány épülettípus ára csökkent. Legjobban a hivataloké és a művelődési célú épületeké, ahol 3-4 százalékos a csökkenés, és valamelyest mérséklődött a két ipari épülettípus költsége, így a raktárak és a könnyűipari szerelő- illetve szolgáltató csarnokoké.

Az infrastrukturális beruházások közül az utak építése lett olcsóbb (1-2 százalékkal). Legdrágább épületfajtának 270-280 ezer forintos négyzetméteráron idén az irodák és a szállodák bizonyultak, de borsos a bevásárlóközpontok és a kórházak ára is (közel 240 ezer forint). Ebben műszaki, építészeti okok játszanak fő szerepet.

Mára 220 ezer forint fölé emelkedett a gépipari csarnokok ára, valamivel kisebb a családi házak és a könnyűipari csarnokok, művelődési létesítmények költsége. A sportlétesítmények ára maradt még kétszázezer forint felett. A hivatali épületek árai 2006-ban kétszázezer forint alá, a 2002-es szintre estek vissza, és ide kúszott fel a vegyes üzletek fajlagos ára is. Olcsónak nevezhetők a mezőgazdasági épületek, illetve raktárak, ahol az átlagár csak 55-65 ezer forint.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.