Külföld

Törökország felkészült az al-Kaida fogadására

A török rendőrség magasabb szintre emelte biztonsági készenlétét csütörtökön egy isztambuli bírósági épület körül, mert olyan értesítést kapott, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet kísérletet akar tenni egy elfogott muzulmán szélsőséges kiszabadít

A szóban forgó személyt az 58 ember halálát okozó, 2003-as isztambuli öngyilkos merényletekkel kapcsolatban tartják fogva a hatóságok. A Sabah című török lap jelentése szerint amerikai hírszerzési illetékesek figyelmeztették a török hatóságokat az al-Kaida tervére. Eszerint az al-Kaida emberei azt az alkalmat akarják felhasználni a szíriai származású vádlott, Loai Mohammed Haddzs Bakr asz-Szaka kiszabadítására, amikor a bíróság épületébe szállítják perének tárgyalására.

Mesterlövészek őrködnek a bíróság melletti épületek tetején Isztambul belvárosában, rendőrségi helikopter köröz az épület fölött, és páncélozott járművek őrzik a bíróság épületéhez vezető utat. Az ügyészek életfogytiglani szabadságvesztést kértek a bíróságtól Szaka számára.

A vád szerint Szaka szervezte meg a merényleteket, és ő adott pénzt – mintegy 170 ezer amerikai dollárt – török szélsőségeseknek a robbantások végrehajtására. Az ügyészek szerint Oszama Bin Laden, az al-Kaida legfelsőbb vezetője adott utasítást Szakának a merényletsorozatra.

Szakával együtt összesen 72 vádlottat vonnak felelősségre Törökországban a 2003. november 15-i és 20-i robbantásokban való állítólagos részvételükért.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.