Gazdaság / HR
Csökkentett üzemmódba kapcsol a Rádió C
Anyagi nehézségei miatt csütörtök éjféltől egy hónapon át csak híreket és zenét sugároz a Rádió C - jelentette be egy csütörtöki műsorukban Fátyol Tivadar igazgató.
Az ötödik születésnapját tavaly októberben ünneplő adóval – a nap folyamán kiadott közleménye szerint – szolidaritást vállal a RomNet internetes portál is, amely csütörtök éjféltől hétfő reggel 8 óráig elsötétíti képernyőjét, és erre ez időszakra híreit elérhetetlenné teszi. Fátyol Tivadar már tavaly októberben arról beszélt, erkölcsi támogatásban sohasem szenvedett hiányt, az anyaginak azonban igencsak híján van a Rádió C.
Megjegyezte, hogy nagyon nehezen boldogul a zömében – előre nem kalkulálható – pályázati pénzekből gazdálkodó médium, s a konkrétumok említését elhárítva elmondta: "kormányszinten" tárgyalnak arról, hogy állami forrásokhoz jutna az adó.
Forrás: MTI