Kultúra
Operafesztivál Bartók és Párizs jegyében
Megkezdődött a jegyek árusítása az idei Miskolci Nemzetközi Operafesztivál előadásaira hétfőn a Miskolci Nemzeti Színház jegyirodájában - közölte Barázda Eszter sajtófőnök az MTI-vel.
A "Bartók+Párizs 2007" című, június 13-án kezdődő rendezvénysorozat keretében az érdeklődők 14 operát, 18 koncertet és 2 balettelőadást tekinthetnek meg – olvasható a kultúra.hu oldalon.
Bartók Béla művei mellett francia operák, oratóriumok és dalok lesznek műsoron az operafesztiválon, amelynek megrendezését a szaktárca 100 millió forinttal támogatja – mondta Barázda Eszter.
Hozzátette, hogy az összköltségvetés meghaladja a 250 millió forintot, s a legnagyobb támogató a miskolci önkormányzat.
Hozzátette, hogy az összköltségvetés meghaladja a 250 millió forintot, s a legnagyobb támogató a miskolci önkormányzat.
A megszokott helyszíneken túl az idén a miskolctapolcai barlangfürdőben és a Miskolci Egyetem használaton kívüli erőművében is rendeznek koncerteket.