Bűnügy

Májusban folytatják a főzsaruk perét

Öt napig tartó tárgyalás után a Csongrád Megyei Bíróság büntető tanácsa úgy döntött, hogy május 7-én folytatja a bizonyítási eljárást a debreceni főrendőrök büntetőügyében - jelenti a HavariaPress.

Az ügyészség szerint a vádlottak padjára került három magas rangú rendőrtiszt több alkalommal túllépte hatáskörét, hivatali visszaélést és más bűncselekményt elkövetve. A büntetőügy első rendű vádlottja, aki korábban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója volt, a vádhatóság szerint több alkalommal is úgy végeztetett szolgáltatást alárendeltjeivel bizonyos cégeknek, hogy azok a munka ellenértékét a Debrecen Közbiztonságáért Alapítvány számlájára fizették be, támogatás formájában. Ezzel a főrendőr kivonta a pénzt a központi költségvetés hatásköréből, a vádirat szerint jogtalan előnyökhöz juttatva a társaságokat, hiszen azok így, a támogatások után adókedvezményeket vehettek igénybe. Az ügyészség szerint ugyanakkor Debrecen volt rendőrkapitánya, valamint a harmadrendű vádlottként szereplő volt megyei főkapitány is törvénysértést követett el.

Forrás: HavariaPress

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.