Belföld

Szilvásy bebizonyítja, hogy nem blöfföl

A kancelláriaminiszter az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának együttes ülésének összehívását kezdeményezte csütörtöki nyílt levelében.

Szilvásy György azért tartja fontosnak a két bizottság rendkívüli ülését, hogy megfelelő tájékoztatást adhasson a képviselőknek azokról a titkosszolgálati jelentésekről, amelyek szélsőséges csoportok szervezkedéseiről szólnak.

Szilvásy György Simicskó Istvánnak és Lázár Jánosnak írt levelében úgy fogalmaz: a tavaly ősszel történt utcai zavargások után, és különösen a Kossuth téren álló biztonsági kordon ideiglenes lebontását követően jelentősen megnőtt egyes szélsőjobboldali szervezetek aktivitása. Ezzel párhuzamosan nőtt az Országház épületének veszélyeztetettsége, és megszaporodtak a gyakran életveszélyes fenyegetések egyes kormánypárti politikusok és a kormány tagjai ellen – közölte a kancelláriaminiszter.

Szilvásy György szerint egyértelműen megállapítható: a szélsőséges csoportok szándéka az, hogy összehangolt akcióikkal megzavarják a március 15-ei nemzeti ünnepet, és nem zárható ki a konkrét támadás sem egyes közintézmények ellen. A veszélyek elhárítása gyors és határozott cselekvést követel a nemzetbiztonsági szolgálatoktól éppúgy, mint a parlamenti pártoktól – közölte a kancelláriaminiszter.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.