Külföld

Már tárgyal a két főpalesztin

Megkezdte mekkai tárgyalásait szerdán Mahmúd Abbász palesztin elnök és a palesztin területeken kormányzó iszlám fundamentalista Hamász szellemi vezetője, Háled Mesaal.

A két rivális palesztin politikai erő vezetője a palesztin fegyveres szervezetek közötti belharcok megszüntetéséről, valamint az izraeli-palesztin békefolyamatról folytat megbeszéléseket egymással. "Azért jöttünk ide, hogy egyetértésre jussunk és nincs más választásunk, mint egyetértésre jutni" – mondta Mesaal a tárgyalások ünnepélyes kezdete előtt. Hasonló szellemben nyilatkozott Abbász is, a Fatah delegációjának vezetőjeként: "Isten segítségével, nem megyünk el erről a szent helyről, amíg mindenben meg nem állapodtunk" – mondta.

A palesztin fegyveres csoportok közti, az elmúlt egy hétben harminc halálos áldozatot követelő összecsapásokra utalva Mesaal – Abbászhoz intézve szavait – kijelentette: mindkettejüknek meg kell mondaniuk követőiknek, hogy tartsák tiszteletben a vasárnap született fegyverszünetet.

Az Abdallah szaúdi király által kezdeményezett találkozót eredetileg kedd estére tervezték, de végül szerdára halasztották.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.