Belföld
Teret a kistérségeknek
Az SZDSZ megújításáért az eddiginél sokkal aktívabb gyakorlati politizálás és a vidék megszólítása a legfontosabb üzenet a 2007 tavaszán esedékes küldöttgyűlésnek - mondta Kovács Kálmán kedden Szolnokon, pártja területi irodájában tartott sajtótájékoztató
A megyei jogú városok szintjén például a régiókra, a tudásközpontokra, a nagyvárosi centrumokra épülő politikát kívánatos követni, mert a magyar gazdaság fejlődésének egyik előfeltétele, hogy a "Budapest-centrikusságot oldjuk" – jelezte a párt országos ügyvivője.
Egy szinttel lejjebb, kistérségekben, kisvárosokban pedig azt a fajta politizálást kell támogatni, ami a problémákat helyben megoldja, és elősegíteni a kistérségi szolgáltatások minél jobb működését – tette hozzá.
Kovács Kálmán úgy vélekedett, pártja kapcsán a média most nagyobb jelentőséget tulajdonít annak, hogy személy szerint ki lehet az SZDSZ elnöke, mint annak, hogy milyen programmal állnak elő a jelöltek.
"Azt tartanám a legnagyobb hibának, hogy ha a következő két hónapban csak személyek karaktere, jellege politikai stílusa (…) mentén zajlana a vita, és nem (annak mentén, hogy) hogyan képzeli el az SZDSZ megújítását" – fogalmazott a politikus.
Forrás: MTI