Sport

Kell nekünk a 2020-as Budapesti Olimpia

A BOM megbízásából a Pricewaterhouse Coopers aktualizálta egy budapesti megrendezésű olimpia megvalósíthatósági tanulmányát. A BOM és a PWC a tanulmány alapján a 2020-as olimpia megrendezését reálisnak ítéli.

Az öt évvel ezelőtt már egyszer elkészített tanulmány abban a tekintetben most is érvényes, hogy hazánk képes az olimpia megrendezésére, hangzott el a sok érdeklődőt vonzó sajtótájékoztatón, adta hírüla portfolio.hu.

 

Rengeteg rosszindulatú megközelítés van az olimpia költségvonzatát illetően. A PWC szerint az olimpia lehetőség, de egyben kényszer is, ha a régiós versenyben felül akarunk kerekedni. A 2020-as olimpiához már most, 2007-ben el kell kezdeni dolgozni. Ehhez megfelelő politikai, társadalmi és gazdasági kompromisszum kell. Ha most lemaradunk, az az elkövetkező 50-70 évre is rányomhatja bélyegét.

A kizárólagosan az olimpiának tulajdonítható költségek, melyben benne van a sportlétesítmények, szervezés, média költségek nettó 518 milliárd forintot tesznek ki, az infrastrukturális beruházások költségei 4,546 milliárd forintosak (ebből 2,675 milliárd állami, 434 milliárd magán, 1,537 milliárd EU forrásból). Fontos látni, hogy ezekre a fejlesztésekre az országnak szüksége volna az olimpia megrendezése nélkül is hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az olimpiától várható főbb előnyök:
– ország ismertsége nő, pozitív hatás a turisztikában,
– régiós központi szerep megerősödik, növekvő működő tőke beruházás,
– gyorsabban kiépülő autópálya rendszer, felgyorsuló infrastrukturális fejlesztések,
– évente mintegy 43 fős foglalkoztatás növelés.

Legfőbb hátrányok:
– keresleti sokk, államháztartási kiadások szerkezete eltorzul, rontva az egyensúlyi pozíciókat,
– ütemezési problémák merülhetnek fel az állami finanszírozás megteremtésénél és EU-s források lehívásánál,
– a megkezdett beruházás nem állítható le, recesszió esetén a beruházások nagyobb terhet rónak a költségvetésre.

A BOM indokoltnak látja egy olimpia törvény elfogadását, melynek kidolgozási költségeit a szervezet felvállalná mondta Szalay Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.