Gazdaság / HR

Ebből gáz lesz

Kitermelés-közeli helyzetbe kerülhet a makói ároknak nevezett, 1.500 milliárd köbméter készletűre becsült gázmező a jövő év végére, amennyiben teljesülnek a szakmai várakozások - hangzott el az Olajos Seniorok Köre keddi fórumán, Nagykanizsán.

 A kanadai Falcon Oil and Gas Co. magyarországi kutatási és ügyvezetője arról számolt be, hogy rövidesen új szakaszba lép a kutatás a makói árokban. Szabó György közölte, hogy eddig csak a 2.000 négyzetkilométer területű árok szélén folyt, 2-3 hét múlva már annak területén indul a hagyományostól eltérő szakmai szemléletű és irányú rétegrepesztés.

A szakember elmondta, hogy az USA-n kívül csak itt zajlik olyan kísérlet, amely az úgynevezett tömött geológiai rendszerek megcsapolására irányul.

A cél, hogy a gázkészletet ne csupán egyes rétegekből, hanem – a repesztés nyomán – egymással összekapcsolódó áramlásokból nyerjék ki. E feladatban önmagában nem is az 5-6 ezer méteres mélység, hanem a bizonyos pontokon jelentkező közel 250 Celsius fokos hőmérséklet jelenti a fő kutatás-technológiai kihívást.

Siker esetén ez a fajta megcsapolás vezethet el a kitermelésre kész állapotig, akár a jövő év végére. Az a tény, hogy a Falcon már "megelőlegezte" a leendő termelő-vezeték kiépítését, azt is jelenti, hogy a kanadai cég biztosra megy – fűzte hozzá Szabó György.

Európa növekvő gázigénye keresleti piacot generál majd – vélekedett a Falcon vezető magyarországi szakembere. Siker esetén a makói árok legalább 100 évre biztosíthatja Magyarország földgáz-szükségletét. Nem mellékesen a már a kutatástól kezdve fizetendő 12 százalékos bányajáradék igen jelentős bevételt biztosít az állam számára – tette hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.