Bűnügy
A jármű több méteren keresztül vonszolta a férfit
Több méteren át húzott maga után egy embert az egyik helyi járatú autóbusz Szolnokon hétfőn délután. A férfi életveszélyesn megsérült.
Az utas a Széchenyi lakótelepnél akart felszállni a busz hátsó ajtaján, a sofőr azonban ezt nem vette észre, és rácsukta az ajtót. A jármű több méteren keresztül vonszolta a férfit, aki végül az útpadkára zuhant, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedve – mondta el a Független Hírügynökségnek Kovács Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette, hogy a baleset körülményeit még vizsgálják, egyelőre nem tudni, hogy a sofőr, vagy az utas szabálytalankodott.