Belföld

Ajándékbolt és térképészeti cég is árusítana gyógyszert

Az ország minden régiójában nagy az érdeklődés a patikán kívüli gyógyszerforgalmazás kapcsán, de engedélyt eddig csupán 33 cég illetve vállalkozás kért - tudta meg a Független Hírügynökség az ÁNTSZ regionális tisztifőgyógyszerészeitől.

A kérelmezők között drogériák, gyógynövény illetve gyógyászati segédeszközökkel foglalkozó boltok, élelmiszerüzletek vannak, de engedélyt kért egy ajándékbolt és egy térképészeti vállalat is.

Budapesten és Pest megyében, tehát a közép-magyarországi régióban adták be a legtöbben a beadványt. A 10 kérelmező között van 4 MOL kút, amely már el is kezdte a gyógyszerek árusítását. A még függőben lévő kérelmek között akad bevásárlóközpont, és ebben a régióban található az a térképészeti vállalat is, amely a térképek mellett árusítaná a gyógyszereket – mondta el a Független Hírügynökségnek Bódis Lászlóné, regionális tisztifőgyógyszerész.

Az észak-magyarországi és a nyugat-dunántúli régióban, tehát BAZ, Heves, Nógrád illetve Győr, Vas és Zala megyében viszont egyelőre még senki nem adott be kérelmet.

Az ÁNTSZ regionális tisztigyógyszerészeinek adatai alapján a közép-dunántúli régióban 9, az észak-alföldiben 7, a dél-alföldiben 6, Dél-Dunántúlon 1 írásos kérelem érkezett eddig be. Közülük 1, a veszprémi Mol kút kapta meg eddig az engedélyt.

Forrás: Független Hírügynökség

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.