Belföld

Kuncze szkeptikus, Navracsics álságosnak tartja a kormányfő munkáját

Kuncze Gábor a miniszterelnök Szembenézés című elemzését kísérletnek tartja arra, hogy más irányba terelődjön a politikai diskurzus, azonban szerinte ez nem fog menni. A Fidesz frakcióvezetője álságosnak tartja a miniszterelnök munkáját.

„Ez egy kísérlet arra, hogy megpróbálja a politikai diskurzust más irányba terelni. Attól tartok, hogy ez nem fog menni” – fogalmazott a kisebbik koalíciós párt elnöke. Véleménye szerint addig, amíg nincs meg az akarat, hogy mindenki kilépjen egy kicsit a szerepéből, és felülemelkedjen a saját érdekein, nem nagyon van arra esély, hogy megváltozhat a helyzet.
 
Kuncze Gábor hozzátette: nem szabad ugyanakkor feladni az arra való törekvést, hogy lehetnek olyan ügyek, amelyekben a politikai erők éles szembenállása ellenére meg lehet találni a közös pontokat. Fontos lenne, hogy ne vonják kétségbe, a másik is jót akar az országnak a saját értékrendje és filozófiája szerint – jelentette ki.
 
Arra a kérdésre, hogyha ez továbbra sem lesz így, mi várható, az SZDSZ elnöke azt mondta: akkor ki lehet majd mondani, hogy a politika és a politikusok károkat okoznak az országnak, ahelyett, hogy a közjóért tennének.
 
Gyurcsány Ferenc az MSZP kongresszusa előtt készült, teljes terjedelmében pénteken nyilvánosságra került Szembenézés – 23 pontban hibákról, tanulságokról, tennivalókról című mintegy harminc oldalas írásában a reformok folytatása mellett teszi le voksát, és megfogalmazása szerint a kölcsönös megértés irányába szeretne lépést tenni.
 
Álságos a Szembenézés
 
Navracsics Tibor , a Fidesz frakcióvezetője álságosnak tartja a miniszterelnök dolgozatát; amíg egyes bekezdésekben párbeszédet hangsúlyoz, alább megpróbálja kizárni a legnagyob ellenzéki pártokat a demokratikus közösség sorából.
 
Gyurcsány Ferenc rossz tükörbe nézett, és nem tükröt, hanem ablakot tartott maga elé, nem magával nézett szembe, hanem a Fideszt vizsgálgatta és elemezte – fogalmazott Navracsics Tibor a Klubrádió reggeli műsorában a miniszterelnök Szembenézés című írásával kapcsolatban. Lehetséges, hogy az írás időzítése egybecseng Orbán Viktor holnapi beszédével, és ha ez így van, akkor a Jövőnk című vitasorozat elérte első célját, Gyurcsány Ferenc végre szükségét érezte annak, hogy valamilyen formában elszámoljon az eddigi időszakkal – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Hozzátette: a Fidesz vitairatot szeretne, nem pedig exkatedra kijelentéseket.
 

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.