Kultúra

Két év alatt épül meg

Új, térszint alatti épületrésszel bővülne a Szépművészeti Múzeum; az elkövetkező évek egyik legnagyobb, 4,5-5 milliárd forintos kulturális beruházása 2010-re valósulhatna meg.

Kialakítanának továbbá egy 1.200 négyzetméteres, nagy kiállítások befogadására alkalmas időszaki kiállítóteret, a föld alatt helyet kapna egy előadóterem és egy médiapáholy is, ahol a látogatóak interaktív módon ismerhetnék meg a múzeum gyűjteményét és kiállításait – ismertette Baán László.

A hatástanulmányok elkészítésére eddig csaknem 30 millió forintot nyert európai uniós forrásból a múzeum. A beruházás EU-s forrásokból, valamint 15 százalékos önrészből valósulna meg. A főigazgató arról is beszélt, hogy az építkezéshez a tér forgalmát is át kellene szervezni. Így az is elképzelhető, hogy elzárnák a forgalom elől a teret.

Baán László tervei szerint a párizsi Louvre múzeum üvegpiramisához hasonlóan a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítését is egy vizuális jel mutatná, amelyre tervpályázatot írnak ki. Az építkezéssel nemcsak a múzeum bővülne, hanem a főváros is gazdagodna egy turisztikai központtal a Hősök terén – mondta a főigazgató.

A Szépművészeti Múzeum pályázatának kedvező elbírálása esetén 2008-ban indulna az építkezés, a látogatók 2010-ben vehetnék birtokba az új látogató és turisztikai központot.

Baán László arról is beszélt, hogy 2006-ban a múzeum a legsikeresebb évét zárta. Történeti csúcsnak nevezte, hogy a centenáriumi évben bemutatott 12 időszaki kiállításra több mint hatszázezren voltak kíváncsiak. A legtöbben az El Greco, Velázquez, Goya – öt évszázad spanyol festészetének remekművei című kiállítást látták, összesen 210 ezren tekintették meg.

A főigazgató az intézmény ez évi tervei között megemlítette, hogy a Vincent van Gogh életművét felvonultató kiállítás után, márciusban a művészbélyegek négy évtizedét mutatják be. Tavasszal a spanyol hódítás előtti Peru kincseiből, ősszel pedig Hundertwasser osztrák művész életművéből, a svájci Rupf-gyűjtemény remekeiből és a rézmetszés virtuózainak alkotásaiból nyílik kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. (MTI)

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.