Kontinens a Rocközön után

A zenekar több évtizedes múltra tekinthet vissza. Mesélnétek a kezdetekről?

Cselenyák Imre: Még 1984-ben megkeresett egy Steel nevű rákosmihályi zenekar, akik énekest kerestek. Akkoriban a Hipnózisban énekeltem, meghallgattam őket, és annyira nem tetszett a kemény rock, amit játszottak, úgyhogy úgy nézett ki, hogy nem is lesz közös munka. Aztán nem sokkal később újra felkerestek, és ekkor megtudtam, hogy a csapatból valaki tud hegedülni is. Ez már jobban belefért az általam képviselt zenei koncepcióba, így alakult át a Steel Kontinensé.

Mi vezetett a zenekar szüneteléséhez?

Rózsa Zoltán: Mindig ott voltunk az élvonal közelében, előttünk játszott például az Angyalbőrben főcímdalával elhíresült Moho Sapiens. Valahogy azonban ez nem vált kézzelfoghatóvá. Majdnem lett lemezszerződésünk, de végül a kiadó a Bonanza Banzai-t választotta az utolsó pillanatban. Gyakorlatilag nem is létezett előtte a zenekar, csak nekik jobb volt a managmentjük. De mindig ott voltunk.

Cs.I.: Ott voltunk az aranykapu előtt.

R.Z.: Nem fűződött senkinek anyagi érdeke ahhoz, hogy mi megjelenjük. Szerettek minket, elismerték a zenekart, csak senkit nem érdekelt a dolog. Ez azért felőrli egy zenekar életét.

Tetszett a zenétek, csak úgy gondolták, hogy nem tudják eladni?

R.Z.: Imádtak minket a rádióban, bent vettünk fel dalokat a stúdióban. Tv-felvételünk is volt. Játszottunk millió helyen, rengeteg zenekarral. Senkinek nem kellett olyan szinten, hogy elkészülhessen egy nagylemez.

Cs.I.: Nem próbálták ki, hogy ha tényleg erőltetik, akkor kell-e az országnak.

R.Z.: Benne voltunk a Szigeti Feri műsorában ( A Rock gyermekeiben), jöttek ránk szép számmal a közönségszavazatok.

Cs. I.: Tíz hétig vezettük a slágerlistát. Amire nem is gondoltunk, mert soha nem akartunk slágerzenét játszani.

Ez melyik dal volt?

R.Z.: A Túl kell élni. Van belőle egy videoklipszerű tv-felvétel is. Ezerszer ment a rádióban. Fent van a honlapunkon is.

Mennyi anyagot sikerült a honlapra összeszedni?

Cs.I.: Rengeteget. Elképesztő felvételek kerültek elő, kisebb pincékben adott koncertekről is.

R.Z.: Még találtunk a próbákról kis számkezdeményeket is.

Akkor már kiadóra sincs igazán szükség.

R.Z.: A kiadónak annyira nincsen már manapság értelme. Ma egy cd-nek a kiadása még az én pénztárcámat sem igazán vágná földhöz, annyira alacsony összegről van szó. Ráadásul a kiadó azt ajánlja fel, hogy vegyem fel az anyagot, és ő utána majd teríti. Ezt én is meg tudom csinálni.

Terveztek új albumot?

Cs.I.: Nem biztos. Tervezni tervezzük, de nem olyan fontos.

R.Z.: Lehet, hogy fogunk csinálni egy pár cd-t, kis példányszámban, ötszáz darabot ki lehet adni. De nincs igazán jelentősége. Akkor inkább töltsék le.

A 80-as években ti a zenélésből éltetek, vagy szeretettek volna megélni?

Cs.I.: Természetesen. Akkor az volt minden álmunk, vágyunk hogy ez a zenekar komolyan befusson. És ez egy pár évig működött is. Bár a civil foglalkozásunk még megvolt, de volt ORI (Országos Rendező Iroda) vizsgánk is. Ami a szocializmusban azt jelentette…

R.Z.: Hogy nem vitt el a rendőr.

Cs.I.: Azt jelentette feketén-fehéren, hogy zenészek vagyunk, zenéből élünk, és fellépéseken ennyit és ennyi pénzt kaphatunk. Mindig megvolt erről az aktuális nyomtatvány.

R.Z.: 700 forint volt az ORI gázsi, akkor is ha a fejük tetejére álltak: nem lehetett se több se kevesebb. Ha négyezren ember előtt játszottunk, akkor is, és ha csak ketten voltak akkor is.

Cs.I.: Bele volt írva a személyi igazolványomba, hogy foglalkozása: hivatásos előadóművész.

R.Z.: Hányszor jelentettek fel engem, mert délelőtt otthon voltam. Be kellett mennem a körzeti megbízotthoz, és be kellett mutatnom az ORI könyvemet, hogy nem közveszélyes munkakerülő vagyok, hanem művész.
@@
De most, amikor elkezdtetek újra együtt zenélni, már nincs meg az a szándék, hogy ebből éljetek meg.

R.Z.: Nem lehet. Jól hangzik, és biztos van egy-két zenekar az országban, aki megtud, de egyébként lehetetlen.

Mennyi ideig tartott a szünet?

R.Z.: 16-17 év.

Tartottátok a kapcsolatot ezalatt? Honnan jött az "újrakezdés"?

Cs.I.: Nem nagyon. Zolival talán egyszer vagy kétszer találkoztam, akkor is véletlenül.

R.Z.: 96-ig még játszottam különböző zenekarokban. És amikor a gyerekek születtek nálunk, mondták nekem, hogy most már nem akarok annyira zenélni. Most már nagyok, úgyhogy lehet.

Cs.I.: Én is mondtam a feleségemnek, hogy zenélnék, szerinted meddig zenéljek? Mondta, hogy ameddig kedved van. 29 éves koromban sokkal jobban kétségbe voltam esve, hogy meddig zenélhetek még. Most már nem vagyok, már nem számít. Akár 70 éves koromban is zenélni fogok.
R.Z.: Nincs benne már a görcs, hogy muszáj. Régen menni kellett, szükség volt arra a 700 forintra.
Cs.I.: Kellett a siker, éhesek voltunk rá. Most is kell, de már nem elsődlegesen. Az a legfontosabb, hogy jól érezzem magam a színpadon.

R.Z.: Igen, de csak akkor lehet élvezni, amikor a közönség is olyan, meg a hangzás is olyan. Hiába érzem baromira a zenét, ha lent nem élvezik.

Milyen volt a hangulat a koncerteteken az újra összeállás után? Régi rajongók, vagy újak voltak inkább?

Cs.I.: Kitűnő fogadtatás volt. Szinte csak új emberek, fiatalok, akik bizonyos dinamikusabb vagy rockosabb részek alatt rázták (a hajukat) és integettek. Ez meglepő volt, hiszen a nyolcvanas években ezt nem nagyon tapasztaltuk a közönség részéről. Nem is igényeltük, mert „mi progresszív zenét játszó zenekar vagyunk”.

R.Z: Azért nem is így játszottunk akkor. Mi is el voltunk szállva magunktól egy kicsit. Sokkal komolyabban ment ez. Hogy mi a kultúrát képviseljük. Ma olyan normálisak vagyunk.

Mai zenék közül mit szerettek?

R. Z.: Sokféle zenét kedvelek. Magyarok közül nagyon szeretem a Tankcsapdát. Fiam szokta hallgatni. Olyan igazi rock’n’ roll feeling.

Cs.I.: Szeretem a Zanzibárt. Meg mondanám, hogy ha lennének még zenekarok, akkor melyikeket szeretném. Ha lenne még East, vagy állandó LGT. De már nincsenek.

Egy ennyire soktagú zenekarban (nyolcan vannak) mennyire okoz gondot, hogy különböző emberek vagyok, esetleg más koncepcióval?

Cs.I.: Ezzel persze lehetnek gondok, mert ha öten vagyunk, akkor csak ötszörös a gond, ha nyolcan, akkor nyolcszoros, de nem jelenti azt, hogy bármelyik tagot csak „eggyel többnek” vennék, nem jelent ez akadályt. Megpróbálunk ehhez normálisan hozzáállni. Színpadban jelenthet ez problémát, hogy nem férünk fel. Például az esztergomi tv-felvételen csak öten voltunk.

Hol lesztek láthatóak legközelebb?

R.Z.: Márciusban a Solarissal együtt fogunk játszani a Postásban. Hogy mikor, azt még a Solaris se tudja. Lehet, hogy március 8-án a Téglagyári megállóban.

Cs.I.: Májusban Csolnok, az biztos. És nyáron a dorogi Bányásznapon biztos, ott egy hatalmas szabadtéri koncertet tervezünk.

Dorogon nem ez lesz az első fellépésetek.

Cs.I.: Valamikor nagyon régen (a nyolcvanas években) volt egy hatalmas koncert, ami az egész várost tulajdonképpen tönkretette, felborította. Az össze boltot kifosztották, egy tizenháromezres városba beszabadult vagy hatvanezer ember. Elképesztő volt. Ez egy külön téma lehetne. Az emberek legendákat szőttek azóta ezekről az eseményekről. Hogy hogyan ugráltak be a gazda kertjébe, kivágták a fóliáját, és bent aludtak, mert közben esett az eső. És ott a paradicsomok és a paprikák között hevertek a fiatalok.

Van még ilyen nagy pillanat vagy koncert, amire szívesen emlékeztek vissza?

Cs.I.: Szívesen emlékszünk vissza arra, mikor a Budapest Sportcsarnokban játszottunk a Futball Fiesta keretein belül. A Petőfi Csarnokban szabadtéren és bent is zenéltünk teltház előtt. FMH, Cegléd, Százhalombatta, Szeged.

R.Z: Azt tudjátok, hogy én nyitottam meg a PeCsát? Még a régi gimis zenekarommal. A legelső ember voltam, aki játszott ott, a hivatalos megnyitó előtt egy nappal. Mi kezdtünk, és én nyitottam a műsort.