2024. május 8. - Mihály

Kincseket akartak lopni

Szakértői vélemények alapján százmillió forintot is meghaladó értékű régészeti leletet foglalt le a rendőrség, három ember ellen eljárás indult.
2023. november 20. hétfő 13:59 - HírExtra

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n hétfőn azt közölte: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat múlt csütörtökön 28 helyen tartott összehangolt akciót 91 rendőr részvételével, szaktanácsadók bevonásával.
    
A nyomozók több mint tízezer pénzérmét, csaknem ezer régészeti tárgyat, köztük fibulákat, ékszereket, továbbá tucatnyi fémkereső eszközt és két antik fegyvernek látszó tárgyat találtak - tették hozzá.
    
Kitértek arra, hogy a rendőrök üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást. Több mint húsz emberrel szemben intézkedtek, közülük eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
    
Vajda Eszter, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a feltételezett elkövetők az értékes tárgyak döntő részét fémkeresővel találták és azokkal kereskedtek.
    
Az ilyen talált tárgyak a vonatkozó jogszabályok szerint az állam tulajdonát képezik és nem hozhatók kereskedelmi forgalomba.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását