2024. május 8. - Mihály

Milák Kristófnak bele kell húznia

Edzője szerint riválisaihoz képest messziről indul és a "huszonnegyedik órában" van Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.
2023. október 19. csütörtök 12:55 - HírExtra

Virth Balázs - aki a tervek szerint csütörtökön (ma) beszéli át az "újraírt jövőbeli terveket" Milákkal -, az M1 aktuális csatornának elmondta, tanítványa gyakorlatilag fél éve nem végzett olyan edzésmunkát, amely az élsporthoz szükséges lenne, de továbbra is minden segítséget megadnának neki a folytatáshoz.
    
A szakember úgy fogalmazott, ahhoz, hogy jövőre Párizsban 200 méter pillangón megvédje olimpiai bajnoki címét Miláknak "már tegnap" meg kellett volna kezdenie az edzéseket, a féléves kihagyás viszont komoly hátrányt jelent, és nagyjából a decemberi cikluszáró időszakra lehetne "jól edzhető" állapotba hozni. Megjegyezte, a "huszonnegyedik órában vannak" és alapfeltétel az edzések maximális teljesítése.
    
"Egy olyan versenyzőről beszélünk, aki mindent megnyert, a legnehezebb feladat neki motivációt találni. Viszont úgy gondolom, most van az a pillanat, amikor egy olyan dolgot csinál az életében, amiben a legjobb a világon. Valószínűleg a civil életében nehéz lesz majd olyasvalamit találni, amiben még egyszer a világ legjobbja lehet. Ezt az időszakot úgy kellene megélnie, hogy boldoggá tegye ez" - fogalmazott Virth Balázs, aki leszögezte, mindenki, a klubja, edzője, szurkolói, szponzorai a 23 éves fenomén mögött állnak, neki "csak be kellene ugrani a vízbe".
    
Virth Balázs üzent is Miláknak, akit arra kért, segítse társát, Márton Richárdot egy olimpiai dobogóhoz úgy, ahogyan tették azt közösen tavaly a római Európa-bajnokságon.
    
A 2021-es tokiói olimpián 200 m pillangón aranyérmes Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a júliusi fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, fizikálisan és mentálisan sincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra. Két héttel ezelőtt még úgy volt, a Duna Arénában hétvégén sorra kerülő vk-viadalon tér vissza, aztán később úgy döntött, nem ugrik medencébe.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását