2024. május 6. - Ivett, Frida

Az MSZP igazságtalanságot lát

Az MSZP szerint a kormány "igazságtalan és szegényellenes politikája" az oktatás területén is tapasztalható például a tankötelezettség korhatárának leszállításában, vagy az államilag finanszírozott jogi képzés megszüntetésében.
2012. április 21. szombat 12:56 - HírExtra
Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt elnökségi tagja szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a kabinet egy új nemesség létrehozásán fáradozik, a szegényeknek pedig cselédsorsot szán.

Az ellenzéki politikus ezzel összefüggésben kifogásolta a tankötelezettség korhatárának csökkentését, ami szerinte a "jövő tanulatlan cselédjeit" neveli ki, azokat, akiken majd a gazdagok "hízhatnak", uralkodhatnak. Mint mondta, egy módosító javaslat révén hamarosan valóra válhat Orbán Viktor miniszterelnök elképzelése, aki korábban arról beszélt, nem tartja ördögtől valónak a 15 éves kortól történő foglalkoztatást.

Kiemelte továbbá, hogy az MSZP felháborodással fogadta a testi fenyítésre is jogosult iskolai őrök kinevezésének ötletét. Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, meggyőződésük, hogy az iskolákban semmilyen erőszakszervezetnek sincs helye, ezért arra kérik a kormányt, tegye világossá, nem tervezi ilyen intézmény létrehozását.

A sajtótájékoztatóan szintén résztvevő Kunhalmi Ágnes az államilag finanszírozott jogászképzés megszüntetése ellen emelte fel szavát. Az MSZP másik elnökségi tagja szerint azért is elfogadhatatlan lenne ez a lépés, mert így a jövőben csak a társadalom egy szűk rétege előtt állna nyitva a jogászi pálya.

Mint mondta, egy ilyen rendszerben Orbán Viktor sem lehetett volna jogász.
Kunhalmi Ágnes emellett hangot adott a Corvinus Egyetem bezárására vonatkozó félelmüknek is. A politikus úgy tudja, a kormány a hallgatók és a közvélemény korábbi nyomása ellenére most újra az intézmény megszüntetését tervezi. Az MSZP elnökségi tagja elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyébként elkerülhetetlen felsőoktatási reformot az "ország egyik legjobb egyetemén" kezdjék.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását