2024. május 6. - Ivett, Frida

A szélsőjobb halálos áldozatai

Egy berlini alapítvány szerint az elmúlt 20 évben csaknem 200 halálos áldozatot követelt a szélsőjobboldali terrorizmus Németországban.
2011. november 20. vasárnap 13:55 - HírExtra
Az Amadeu Antonio nevet viselő alapítvány vasárnap a Welt am Sonntag című lapban tette közzé erre vonatkozó jelentését, hangsúlyozva, hogy az 1990-es német újraegyesülés óta több mint 180 gyilkosság írható a németországi szélsőjobboldal számlájára. Ez jóval több, mint a hivatalos kormányzati statisztikában - ugyanerre az időszakra vonatkozóan - említett 47 áldozat.

Amadeu Antonio Kiowa egy angolai bevándorló munkavállaló volt, akit a neonácik gyilkoltak meg 1990 novemberében Németországban. Ó volt a szélsőjobboldali erőszak első áldozata a német újraegyesítést követően.

Németországban a napokban vált ismertté, hogy egy neonáci csoport 2000 és 2007 között kilenc török és görög kisvállalkozót, valamint egy német rendőrnőt gyilkolt meg.

Az alapítvány szerint az általa említett gyilkosságokat kivétel nélkül szélsőjobboldali indíttatásból követték el. Anetta Kahane, a szervezet elnöke a Welt am Sonntagnak nyilatkozva azzal vádolta az állami hatóságokat, hogy több esetben szándékosan figyelmen kívül hagyták az elkövetett merényletek nyilvánvaló szélsőjobboldali, illetve neonáci összefüggéseit. Kahane szerint a hatóságok "számolási módja" méltatlan az áldozatok emlékéhez, és azon mindenképp változtatni kell.

Mindez megerősíti azokat, a most feltárt neonáci gyilkosságsorozat kapcsán az utóbbi napokban elhangzott szakértői véleményeket, amelyek szerint a hatóságok a gyilkosságokat elkövető terrorista csoport tagjaival meglehetősen kesztyűs kézzel bántak, noha már az 1990-es évek legvégén felfigyeltek gyanúsnak vélt tevékenységükre. Több neves szakértő annak a nézetnek adott hangot, hogy a hatóságok "a jobb szemükre vakok voltak", és miközben elsősorban a szélsőséges iszlám, valamint a szélsőbaloldal általi fenyegetettségre összpontosítottak, lebecsülték a szélsőjobboldali veszélyt.

Angela Merkel kancellár szokásos hétvégi videoüzenetében hangsúlyozta, hogy Németországban nincs helye a gyűlöletnek, a rasszizmusnak, az antiszemitizmusnak és a neonácizmusnak. A kancellár a gyilkosságsorozat kapcsán ismét kijelentette: szégyen az ország számára, hogy mindez megtörténhetett. A mindenkori kormány legfőbb feladata az ember méltóságának és a jogállamnak a védelme - fogalmazott a kancellár, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Üzenetében Merkel a neonácik által elkövetett merényletek körülményeinek teljes feltárását ígérte. Közvetve utalt a hatóságok által elkövetett mulasztásokra, a többi között hangsúlyozva: Németországban egyetlen titkosszolgálati szerv sem rendelkezhet soha többé teljhatalommal, de a különböző bűnüldöző hatóságok között az eddiginél nagyobb együttműködésre van szükség.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását