2024. május 6. - Ivett, Frida
A belföldi turizmus visszaeséséről számolt be az MTI-nek a Magyar Szállodák- és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) az első féléves statisztikai adatok alapján.
2011. augusztus 20. szombat 09:07 - HírExtra
Erdei János, a MSZÉSZ elnöke az okok között az idei nyár hideg, esős időjárását és a fizetőképes kereslet csökkenését említette. Mint mondta, a cafetéria rendszerben történt változás sem növelte a forgalmat, mivel a jogszabály változások hatására már az év első felében jelentősen, mintegy 30 százalékkal visszaesett az üdülési csekk vásárlása.

Hozzátette: a szállodákban évente 13-14 milliárd forint értékben fizettek üdülési csekkel.
"Abban bíztunk, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya felfutásáig még megmarad az üdülési csekk adókedvezménye" - mondta Erdei János hozzátéve, hogy szerintük legalább 2012 decemberéig fenn kellene tartani az adókedvezményt.

A szállodaszövetség becslése szerint azzal, hogy októbertől adókötelessé válik az üdülési csekk, további jelentős visszaesésre lehet számítani belföldön, elsősorban a vidéki szállodákban.
Az Országgyűlés június végén fogadta el a költségvetési bizottság módosító javaslatát, amely szerint a kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások közül kiveszi az üdülési csekket.

A kormány 2011. március 30-i ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet, az új elem július elsejével kerül be a cafeteria rendszerbe. Jövő év végéig a SZÉP-kártya és az üdülési csekk párhuzamosan lesz jelen a piacon, a tervek szerint 2013-tól csak a kártya lesz forgalomban.

Az utazási irodák is a belföldi utazások csökkenéséről számoltak be az MTI-nek. Szerintük is ennek az egyik oka az lehet, hogy az üdülési csekk már kifutóban van, a Széchenyi Pihenőkártya bevezetése pedig még nem teljes körű.

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) azt közölte, hogy az idén jóval kevesebb last minute utat hirdettek meg az utazási irodák, mint tavaly. Az elő- és utószezon évek óta gyengülő tendenciát mutat, rövidül az utaztatási időszak. Az alacsonyabb jövedelmű utasok száma csökken leginkább, ez a válság egyik hatása - vélekedett a szakmai szervezet.
Az irodák beszámolója szerint Olaszország és különösen Horvátország iránt erősödött az érdeklődés az idén, a repülős utaknál Görögország és Spanyolország értékesítése alakult jól, a legsikeresebb azonban Törökország volt, bár sokszor kevés volt a szálláskapacitás, így nehéz volt növekedést elérni.

Az irodák az idén valamivel kevesebb utat értékesítettek, mivel a válság hatásaira készülve eleve jóval kevesebb kapacitást kötöttek le, így az idei szezont nem jellemezte az állandó akciózás és last minute utak kínálata. Növekedett azoknak az utasoknak is a száma, akik inkább a "first minute" foglalás adta kedvezménnyel éltek.

Az utazási motivációkat nézve az idén változás tapasztalható: annak ellenére, hogy a magyarok számára a vakáció legfontosabb formáját változatlanul a tengerparti nyaralás jelenti, egyre növekszik azoknak a száma, akik városlátogató utakon, illetve kulturális körutazásokon vesznek részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását