2024. június 2. - Kármen, Anita

Tüntetett a 13 éves fiú

A két Koreát elválasztó fegyvermentes övezet békeparkká alakításáért tüntetett hétfőn a pekingi Tienanmen téren egy 13 éves amerikai fiú. Még egy perc sem telt el azonban, civil ruhás rendőrök elvezették.
2010. november 22. hétfő 09:29 - HírExtra
Jonathan Lee a tér szélén, a Mennyei Béke Kapuja előtt állt, és kibontott egy transzparenst, amelyen békeszerződést követelt, valamint azt, hogy a gyerekek és a béke erdejévé alakítsák a koreai fegyvermentes övezet. Odaszaladt hozzá egy civil ruhás rendőr, kivette a kezéből a transzparenst, majd megpróbálta elhessegetni onnét az újságírókat, akik előre tudtak az akcióról. Ezután még két vagy három rendőr elvezette a fiút és a közelben álló anyját.

Egyelőre nem tudni, hogy a rendőrök hova vitték őket. Az akció része volt a egyesült államokbeli Ridgelandben élő fiú kampányának, amelyben arra buzdítja az észak- és a dél-koreai, a kínai és az amerikai vezetőket, hogy tegyenek többet a két Korea egyesítéséért.

Lee egy korábban adott interjújában elmondta: tüntetése remélhetőleg olyannyira megérinti majd a szóban forgó országok vezetőit, hogy fontolóra veszik a béke megteremtését Észak- és Dél-Korea között.

Apja egy hétfőn kiadott közleményben ismertette, hogy fia levelet küldött Barack Obama amerikai és Ri Mjong Bak dél-koreai elnöknek, de Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnöknek nem tudta eljuttatni a neki címzett levelét.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását