2024. május 7. - Gizella

Jobbik: nem történt meg a PPP-szerződések felülvizsgálata

A Jobbik szerint noha a miniszterelnök megígérte, nem történt meg a PPP-szerződések felülvizsgálata, s a jövő évi büdzsé az idei összeg majdnem kétszeresét fordítja a velük kapcsolatos kiadásokra.
2010. november 19. péntek 14:46 - HírExtra
Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteken sajtótájékoztatón ismertette, hogy az idei 11 milliárd forintról jövőre 20,8 milliárd forintra emelkedik a PPP-programokkal kapcsolatos költségvetési kiadások mértéke; csak a Művészetek Palotájának működtetéséhez kis híján tízmilliárd forinttal járul hozzá az állam.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy Orbán Viktor már a választási kampányban, majd kormányra kerülése után is a magántőke bevonásával megvalósuló PPP-beruházások szerződéseinek felfüggesztését, illetve a már megkötött egyezségek újratárgyalását ígérte, ez azonban nem történt meg. A Jobbik ennek okára vár választ a kormányzattól a költségvetés jövő heti részletes vitájában - közölte Volner János.

A politikus kifogásolta továbbá, hogy ugyancsak emelkedik az autópályák rendelkezésre állási díja, az idei 74,7 milliárd forintról 99,1 milliárdra. (A PPP-konstrukciókban az állam rendelkezésre állási díjat fizet a magánvállalat által nyújtott egyes szolgáltatásokért, így az építésért, működtetésért, karbantartásért.)

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását