2024. május 8. - Mihály

Magyar-szerb sportminiszeteri találkozó

A sportbeli és doppingellenes jövőbeni együttműködés kereteinek hivatalos kialakítása, a kommunikáció felvétele és a közös munka fontosságának deklarálása volt a célja annak a csütörtöki, belgrádi tanácskozásnak.
2010. november 4. csütörtök 18:53 - HírExtra
Az eseményen Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEMFI) sportért felelős államtitkára és Snezana Samardzic-Markovic szerb ifjúsági és sportminiszter vett részt.

A NEMFI-közlemény kitér rá, hogy a megbeszélésen szó esett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által is elismert közép-európai regionális doppingellenes szervezet (CEADO) feladat- és hatáskörének kidolgozásáról, működésének megerősítéséről is. A CEADO elnökének nemrégiben Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjét választották, ám még nem iktatták be hivatalába.

A két politikus egyeztetett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) legfontosabb döntéshozó szervének, az Alapító Tanácsnak november 21-i, montreali üléséről is. A tanács tagja az Európai Unió képviseletében Magyarország és az Európa Tanács delegáltjaként Szerbia is, és a kanadai ülésen az EU képviseletét - Spanyolország és Belgium képviselői mellett - Czene Attila biztosítja.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását