2024. június 17. - Laura, Alida

Történész találkozó Moszkvában

Moszkvában tartotta soros konferenciáját hétfőn és kedden a magyar-orosz történész vegyes bizottság: ez az együttműködés a két ország tudományos akadémiái között évtizedek óta folyamatos, s keretében kétévente tartanak tanácskozást.
2010. november 2. kedd 16:50 - HírExtra
Szvák Gyula professzor, az ELTE Russzisztikai Központ vezetője, a vegyes bizottság magyar társelnöke az MTI-nek kedden elmondta: az idei tanácskozás témája "A személyiség és a társadalmi csoportok a közép- és kelet-európai történelemben" volt.

Az idei konferencián öt magyar város hat intézményéből nyolc tudós és kilenc orosz történész vett részt és 25 előadás hangzott el.

A jellemző Szvák professzor szerint az volt, hogy többen egyes személyek élettörténetén keresztül, mikrohistóriai megközelítésben mutattak be egy-egy történelmi korszakot. Magyar részről például Barát Magdolna Gerő Ernő kommunista politikusról, az egyik orosz résztvevő Jurij Andropov későbbi SZKP-főtitkár Magyarországon nagykövetként töltött idejéről szóló munkáját mutatta be.

Az érdekesebb előadások közül megemlítette Krausz Tamás egyetemi tanár Sztálin és Lenin személyiségét összehasonlító előadását, továbbá egy fiatal kutató fűzfakéregre írt novgorodi levelekről szóló munkáját említette, s elmondta: ő maga Álcárok és szélhámosok Moszkoviában címmel tartott előadást.

A tanácskozás jó hangulatban, éles viták közepette zajlott le - mondta, s a vitákat azzal magyarázta, hogy akárcsak a világ történelemkutatásában mindenütt, a módszertani problémákról volt vita.

A közös nyelv ugyanis a múlté, egyáltalán nem biztos, hogy egy-egy fogalom ugyanazt jelenti például egy magyar és egy orosz kutató, vagy egy adott korszak számára. Ezért állandóan tisztázni kell, ki mit ért egy-egy fogalmon - mondta, s példaként a liberalizmust hozta fel, ami nyilván mást jelent Nyugat-Európában és Oroszországban, s az eltérésből sok minden következik.

Jurij Pivovarov, az Oroszországi Tudományos Akadémai Társadalomtudományi Intézetének vezetője, a bizottság orosz társelnöke azt emelte ki, hogy ezek a konferenciák hozzájárulnak a fordulat után elszakadt, nagyon fontos kapcsolatok újbóli felélesztéséhez, s elősegítik a kölcsönös ismerkedést. Fontosnak mondta, hogy számos fiatal kutató is részt vett, és hangsúlyozta, hogy idén "ragyogó előadások" hangzottak el.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását