2024. május 8. - Mihály

A bűnt kezeljük bűnként!

Az MSZP szerint káros a fiatalkorúakra, hogy szabálysértésekért és bűncselekményekért börtönbe is zárhatják őket. Persze, de azt elfelejtik, hogy az eddigi szankcióknak nincs semmilyen elrettentő ereje.
2010. október 22. péntek 18:59 - Forján-Vass Máté
Bűnpártolás

Lendvai Ildikó nyilatkozata
A szocialista képviselő a köztévé reggeli adásában fejtette ki álláspontját arról, hogy mi a véleménye a fiatalkorúak börtönbe zárásáról. A képviselő szerint nem fog megjavulni az a gyerek, aki a bűnözők közé kerül.

A képveselő kitért arra, hogy egyszerű szabálysértésért is börtönt kaphat valaki. Ez szerinte elfogadhatatlan. Az méginkább, hogy ha valaki pénzbüntetést kap és nem tud fizetni, akkor is börtönbe kerül.

Szerinte a fenyegetettség érzéde nem fogja elriasztani a gyerekeket a bűmtől. A nevelés a legfontosabb eszköz.
Lendvai Ildikó állítja: káros a gyerekeknek a börtönbüntetés, sőt az előzetes is. Azért azt nem értem, miért nem zavarja az MSZP-t, és Lendvai Ildikót, hogy valaki lop…

Komoly huhogásba kezdtek, amikor két tizenévest lecsuktak, mert bizsut loptak egy boltból. Loptak, ráadásul olyasmit, amire abszolút nincs szükségük. Ezek után annak rendje és módja szerint előzetesbe kerültek, ez a helyes eljárás.

A baj ott kezdődött, hogy egyből védelembe vették azokat, akik bűnt követtek el. Ennek most egy hozadéka lesz: a gyerekek meg lesznek győződve arról, hogy ők áldozatok, illetve ami még nagyobb baj, hogy abban is biztosak lesznek, hogy ártatlanok, nem fogják fel azt, hogy a lopás abszolút deviáns viselkedés. Egy párt, amelyik amúgy is tele van lopási ügyekkel, még szárnyai alá is veszi őket.

"Szegény gyerek" meg pszichológushoz került. Legyen neki ez elrettentő példa, hogy nem lopunk! De ha mégis, itt a következmény, neki vállalnia is kell a felelősséget. Most ezt a felfogást kiölték belőle, hiszen nem kellett a felelősséget vállalnia.

Gyerekcsíny

Korábban is sok kritika érte az MSZP-t a bűnpártolás miatt, de ezek után pláne érheti ez a vád őket. Azzal próbálják meg elbagatellizálni, hogy csoki lopásért ültetik le a gyerekeket, meg kerülnek előzetesbe. Igen, csak ma egy csoki, holnap egy autó, mindezt azért, mert szerintük ez gyerekcsíny. Kolompár Orbán szerint, amikor fiatalkorú cigányok csoporotosan bántalmaztak és raboltak ki egy 12 éves kislányt Kiskunlacházán, az is gyerekcsíny volt. Sőt, ezek alapján Zuschlag is csak gyerekcsínyt követett volna el, ha néhány évvel fiatalabb.

Akar itt valaki élhetőbb országot?

Azért ezek a kis csintalanságok rengeteg ember életét keserítik meg, akikkel nem divat foglalkozni. Annak vajon egyáltalán van joga a normális, és másokkal egyenlő életfeltételhez itthon, aki nem lop? Úgy tűnik, hogy Lendvai Ildikó szerint nem.

És miért nem hagyják, hogy legalább egy apró lépést tegyenek meg afelé, hogy lakható legyen az ország?

Szintén probléma, hogy egyes családok eleve kiképzik a gyereküket arra, hogy lopjanak, raboljanak, mert a fiatalkorúakkal szemben nincsen szinte semmilyen értékelhető szankció. Ők már nem csak csokit lopnak, bár egyszer lehet, hogy ők is így kezdték. Legalább most már komolyabb retorzió jönne.

Az, hogy tanulnak-e a börtönben valamit az kérdéses. De egy biztos, ha szankciók nélkül marad az elkövetett bűn, akkor csak felbátorodik az illető, aztán majd jön a tragédia.

Egyszer már szeretném megérni ebben az országban, hogy a bűnt, bűnként kezelik. A jog ismeri azokat a minősített eseteket, amelyeknél enyhítő, vagy súlyosbító körülmény lehet. Az életkor viszont nem körülmény, hanem állapot. Nem kellene felbátorítani a jövő generációit is arra, hogy lopjanak, még néhány szavazatért sem.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását