2024. május 7. - Gizella

Együtt a PDSZ és a Máltai Szeretetszolgálat

Együttműködik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a kolontári vörösiszap-katasztrófa bajbajutottjainak megsegítésében - jelentette be Mendrey László, a PDSZ elnöke sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2010. október 20. szerda 17:16 - HírExtra
Mint mondta, az iskolákban - a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kezdeményezésére - október végéig adhatnak a diákok legalább száz forintot a vörösiszap által sújtott terület lakosainak. A felajánlott pénzt a Máltai Szeretetszolgálat külön a gyermekek adományainak fenntartott számlaszámára gyűjtik, s ezt az összeget a kolontári és devecseri gyermekeknek és iskoláknak adják.

Arról, hogy a pénzt pontosan mire költik majd, később határoznak - tette hozzá a PDSZ elnöke.
A tanulóknak segítenek a trauma feldolgozásában is, erre a célra a PDSZ balatonalmádi üdülőjét ajánlják fel, amely tavasztól fogadja vendégeit. Itt oktatás is lesz, az üdültetés költségeit pedig a szeretetszolgálat és a PDSZ közösen vállalja - közölte.

A PDSZ a bükkszentkereszti téliesített üdülőjét már most felajánlja az idősebbeknek. Noha az idősek hosszabb távon nem akarnak elszakadni a családjuktól, de lelki regenerálódásukhoz így hozzá tudnak járulni - jegyezte meg.

Mendrey László - aki feleségének szülei devecseriek - rámutatott: az iskolába járóknak meg kell tanulniuk a szolidaritást, azt, hogy a társadalomnak tevőlegesen kell részt venni a bajbajutottak megsegítésében, ugyanis ez körükben "manapság nem a legelfogadottabb". A gyermekeknek meg kell ismerni azt az érzést, hogy "adni jó", még akkor is, ha annak értéke nem több, mint egy fél tábla csokoládé.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke az elmondottakhoz hozzáfűzte: tavasszal a PDSZ üdülőiben az egyházi karitatív szervezet biztosítja majd a gyermekek ellátását és utaztatását.

Az alelnök kiemelte, karácsonyi gyűjtést is szerveznek majd a katasztrófa által sújtott terület gyermekeinek. A szolidaritást a felnőttektől kell a diákoknak megtanulniuk, ezért "pedagógiai és emberi céljai miatt is fontos ez az akció", melynek során a szülők megértethetik a gyermekeikkel, hogy a saját zsebpénzükből is megoszthatják anyagi javaikat.

Kifejezésre juttatta, hogy a karitatív akciókkal "nem saját magukat akarják bemutatni, hanem a közösség erejét, mert hatalmas erőt képvisel ez a két szervezet".

Kitért arra, hogy számos egyházi iskolában már működik a szolidaritásra nevelés. Miskolcon például a jezsuita gimnázium programjában a tanulóknak szembesülniük kell az idősellátás vagy a hajléktalanok problematikájával. Van olyan budapesti iskola, ahol pedig másoknak koldulnak a gimnazisták, hogy megtanulják, milyen érzés ez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását