2024. május 8. - Mihály

Ötszáz cél, ötszáz karácsonyfa

Ötszáz, Budapesten felállított karácsonyfa segítségével gyűjtik a felajánlásokat alapítványok, jótékony szervezetek, közösségek, kórházak, intézmények, személyek számára az Angyalok erdejében december elejétől.
2010. október 14. csütörtök 20:07 - HírExtra
A fővárosi Felvonulási téren tízezer négyzetméteren félezer karácsonyfát díszítenek fel december 5-én.

Rácz László, az Angyalok erdeje ötletgazdája elmondta, a fákat és a hozzájuk tartozó prezentációs helyet Magyarországon működő vállalkozások és magánszemélyek vásárolhatják meg (115 ezer forintért) és díszíthetik fel azzal a feltétellel, hogy pártfogásukba vesznek egy rászoruló ügyet.

A számos programot, szórakozási lehetőséget is biztosító Angyalok erdeje január 6-ig várja a vendégeket. A felállított fák előtti téren lehetőség van a karitatív téma népszerűsítésére és a támogató vállalkozás bemutatására is, és az itt kihelyezett emelt díjas telefonszámon a látogatók sms-ben szavazva támogathatják ez egyes pártfogolt ügyeket.

A beérkező szavazatok díja a jótékony kezdeményezés számláját gyarapítja, a legtöbb szavazatot kapó ügy pedig további ötmillió forintos jutalomban részesül.

Rácz kiemelte: fája mindenkinek lehet, vállalatnak és magánszemélynek egyaránt. A felajánlók jelentkezését november 26-ig várják, a jelentkezés részleteiről pedig a projekt honlapja is (www.angyalokerdeje.hu) felvilágosítást ad.

A kezdeményezéshez már több ismert személyiség is csatlakozott: az Angyalok erdejében állított fával Zsédenyi Adrienn énekeső a családon belüli erőszakra hívja fel a figyelmet, Rubint Réka és Schobert Norbert az elhízott gyermekek érdekében díszít két fát, Csepregi Éva énekesnő pedig a Fényszóró Kulturális Alapítvány képviselőjeként a szellemi fogyatékos gyermekeknek gyűjt majd adományokat.

A jótékonysági kezdeményezés fővédnöke Schmittné Makray Katalin.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását