Az egyszerű futballszerető polgár úgy gondolja, hogy egy focimeccset azért rendeznek, hogy ő kimenjen rá. Találkozzon az ismerőseivel, sört igyon, szotyit köpködjön, a játékvezetéssel kapcsolatos vélt és valós sérelmeknek hangot adjon. Ne adj’ Isten szurkoljon és örüljön, ha nyer a csapat.

Mindezt úgy képzeli el az egyszeri futballszerető polgár, hogy kimegy a stadionhoz, vesz egy jegyet és bemegy. Persze az egyszeri futballszerető polgár egy naiv hülye, aki nem érti meg, hogy ő egy potenciális huligán.

Hiszen a valóságban a következő van. A naiv hülye kimegy a meccsre, hiszen imádja a focit. Annak ellenére, hogy itthon az olyan, amilyen. Ráadásul a sajtóból olyan, a valóságtól teljesen elrugaszkodott lózungok (újszerű játék, szerethető csapat) zúdulnak rá, amit még kimondani is szégyen. Mindegy. A játék szeretete elnyomja benne azt a gondolatot is, hogy ha Huszti Szabolcs levelének csak a fele igaz, akkor az már rég rossz. 

Maradj otthon, nézzél tévét

Újabban viszont nem olyan egyszerű már a bejutás sem. A moldávok ellen a Szusza Stadionban  megkeserítette az, hogy az embereket indokolatlanul szűk helyen, vágóállat módjára próbálták beterelni a lelátókra. Nyilván ez így biztonságos. Aki ez ellen szót emelt azt elverték, mint szódás a lovát.

Az egyszeri futballszerető polgár azt gondolná, hogy ezek után felülvizsgálják a beléptetést, felelősségre vonják a biztonsági céget. Hát nem.

Hiszen az MLSZ szerint nem azzal van baj, hogy javarészt börtönviselt, bekokózott állatokat alkalmaznak a meccsek biztosítására. Nem azzal van a baj, hogy nem nyitják ki a kapukat rendesen. Hanem azzal, hogy az egyszeri futballszerető polgár egy amőba szintjén van, ezért egy remek kis tévészpotban kell neki elmagyarázni elemi dolgokat. Mint például, „nem viszek magammal esernyőt.” Atyaúristen. Ennyire futotta?

Az egyszeri futballszerető polgár félreteszi mindezt és kimegy pénteken a meccsre. Ahol konstatálja, hogy negyed hatkor már nem lehet belépőt kapni a hét órakor kezdődő meccsre. Mert ez így biztonságos.

Ezek után olyan kérdések merülnek föl az egyszeri futballszerető polgárban, miszerint hol élnek azok a vezetők, akik eldöntik, hogy ezt így kell csinálni? Jártak már valaha focimeccsen az elmúlt tizenöt évben? Miért azokat a keveseket kell szívatni, akik az egyre rosszabb körülmények, ellenére pénzt és időt nem sajnálva kijárnak meccsekre? (Most nem csak a válogatottról van szó, a magyar stadionokban a beléptetést egy szóval lehet jellemezni: botrány.)Mi lesz a következő lépés? Falat húzunk a pálya elé?

Az egyszeri futballszerető polgár arra gondolt, hogy amikor kicserélődött az MLSZ vezetése akkor talán elindult egy változási folyamat. Viszont mostanában az a gondolat kínozza, hogy nem változik semmi…