2024. április 28. - Valéria
Hosszú, de annál tanulságosabb beszélgetést folytattunk Bogár László közgazdásszal a Fidesz gazdaságpolitikájáról, illetve Magyarország jelenlegi helyzetéről.
2010. szeptember 24. péntek 13:10 - Tóbiás Gábor
Mit szól Matolcsy György múlt heti kijelentéseihez?

Amikor a gazdaságról ez a fajta diskurzus zajlik: mennyivel nő a GDP, meg majd így alakul a külkereskedelmi mérleg, és a slágertéma: ennyi meg annyi lesz a költségvetés hiánya, szóval amikor röpködnek ezek az adatok akkor ez egy  a gazdaság technikai felszínen mozgó diskurzus.

Ami szem elől téveszti, hogy a gazdaság az nem a semmiben lebeg. A társadalom gazdálkodik ezért a társadalom általános helyzete nélkül a gazdaságról diskurzust folytatni nem túl gyümölcsöző dolog. A gazdaság jelenlegi helyzete, és különösen a jövője döntően attól függ, hogy maga a társadalom milyen állapotban van.

Nem lehet önállóan a gazdaságról beszélni?

Mulatságossá válik mindenféle prognózis, ha közben nem érzékeljük a társadalom általános állapotát. A gazdasági prognózisok akkor szoktak a leglátványosabban csődöt mondani, amikor nem veszik figyelembe, hogy ez egy élő társadalomban van. Ügyet sem vetnek rá és ezért nem érzékelik azokat a dolgokat, amik gyökeresen más fordulatot adnak a gazdasági folyamatoknak is. A gazdaság alapvetően társadalmi alapzatra épül. Matolcsy nyilatkozata, hogy 2030-ban utolérjük az EU átlagát, nem szerencsés megállapítás. Pont a lényeggel nem számol: nem a semmiben lebegnek a gazdasági adatok, hanem egy élő társadalomban.

A gazdaság kérdései beágyazódtak a társadalom alapvető folyamataiba. Ez a magyarországi lokalitás társadalmát jelenti. De beépültek a globális politikai és hatalmi viszonyokba is. Ráadásul Magyarország csak formálisan szuverén ország. Olyannyira vagyunk függő helyzetben, hogy az már beteges.

Bogár László
Politikai pályafutása során számos párthoz csatlakozott. 1978-tól 1989-es feloszlásáig tagja volt az MSZMP-nek. 1988 szeptemberétől tagja volt az MDF-nek is (a lakiteleki alapítók egyike), s részt vett a párt gazdasági programjának kidolgozásában. Az 1990. évi országgyűlési választásokon az MDF Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listavezetőjeként került be a parlamentbe. 1990 és 1994 között a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok minisztériumának politikai államtitkára volt. Az 1994. évi országgyűlési választásokon ismét bejutott a parlamentbe. 1996-ban a Magyar Demokrata Néppárt frakciójához csatlakozott. A Fidesz hatalomra kerülésével 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az Orbán-kormány Stratégiai Elemző Központjának vezetője volt.

Az elmúlt 8 év során egyetemi tanárként és társadalmi, gazdasági elemzőként gyakori szeplőjévé vált annak médiavilágnak, amelyik az ellenzéki oldalhoz volt köthető. „Számomra kevésbé érdekes, hogy milyen színű az adott kormány. Mindegyik tevékenységéről kialakítom a magam véleményét és ennek mindig vannak kritikai mozzanatai” – foglalta össze tevékenységét Bogár László.
Kitől vagy mitől függünk?

Az egyik legsúlyosabb kihívás az egyre súlyosbodó eladósodottság. A másik, ami ehhez elég szorosan kapcsolódik, az itt tevékenykedő és ma már a gazdaságban elég meghatározó szerepet játszó külföldi tulajdonú vállalatok által kivitt profit. Ez 22 évvel ezelőtt értelemszerűen nulla volt, most évente 15-17 milliárd euró.

Mindenki tudja, hogy különböző számlázási trükkökkel még többet visznek ki az országból, csak nehéz erről pontosan képet alkotni.

Ez két olyan elképesztő erejű jövedelemszivattyú, mely most már a teljes megtermelt nemzeti jövedelemnek több minta a 25-27 százalékát szívja ki az országból. Most 10-12 milliárd, 2013-ban 10 milliárd euró felett lesz az adósságszolgálat és most már 15 milliárd euró felett van az itt tevékenykedő külföldi vállalatok által kivitt profit.

Ez azért fontos, mert a különböző kormányoldali megnyilvánulások nem veszik figyelembe ezt a két döntő fontosságú mozzanatot. A magyar gazdaságot pedig érdemesebb lenne inkább magyarországi gazdaságnak hívni…

Mit lehetne tenni, hogy javuljon a helyzet?

Jelenleg alapvető probléma, hogy nem látszik az összefüggő nemzetstratégia. Ami kivezetné a társadalmat ebből a történelmi válságból.  Lelki, erkölcsi, szellemi talapzatot érintő, az egész népesedést, egészségrendszert érintő dolog ez. Nemcsak a gazdasági erőforrásaival, hanem önpusztító módon a saját fizikai testével, egészség javaival, lelki, erkölcsi és szellemi tartalékaival is rosszul gazdálkodik a társadalom.

A gazdasági válság valójában ennek a lecsapódása. A magyar társadalom nagyon régóta pusztulási lejtőn halad. Egy beteg társadalom nem tud varázsütésre hét százalékos gazdasági növekedést produkálni. Legalább egy évtizedre előre kellene látni, ki mit tesz majd annak érdekében, hogy ez változzon. Készültek már ilyen tervek, de ezek a dolgok szemléltetésre is csak nagyon kis mértékben alkalmasak.

Hogyan lehetne meggyógyítani a társadalmat?

Az a legelső kérdés: mi az alapvető oka a betegségnek. Csak ezért kerülhettünk ebbe a súlyos helyzetbe, mert az egész rendszer ’90-től kezdve hibás feltételezésekre épül, s ezt a politikai elit nem látja be. Annak idején fel sem tették az alapvető kérdéseket, hogy mik a problémai a magyar társadalomnak. Sajnos ez a legsúlyosabb mulasztás: egyik kormány sem tett kísérletet arra, hogy ezzel szembesüljön. Ráadásul egy birodalmi függésben vagyunk.

Miféle birodalomról van szó?

Létezik egy globális birodalom, ami nem az USA-val, még csak nem is az EU-val azonos, noha ezek nem függetlenek ettől. Benne a hatalmat a legnagyobb multinacionális cégek gyakorolják. A valutaalap, a világbank, a nagy intézmény hálózat, a globális média, mely egy globális véleménydiktatúrát gyakorol.

Ezek együttesen jelentik ezt a világbirodalmat. Mint minden birodalom, ez is hatalomkoncentrációra törekszik és ezt úgy kívánja elérni, hogy a világ valamennyi lokalitásából, így Magyarországról is erőforrásokat von el.

Hogyan tudja megtenni mindezt?

Tudatosan eladósítja az országokat, ezt nevezzük adósságcsapdának. Magyarországon ez a hetvenes években kezdődött, amikor Fekete János, Nyers Rezső és a többiek tudatosan eladósították az országot.

Az akkor felvett összegnek eddig adósságszolgálatként a húsz-huszonötszörösét fizettük vissza. A következő 35 évben legalább a százszorosát kellene. Ez nonszensz. Ha minden marad a régiben, akkor a következő 30-35 évben kb. 1000 milliárd dollárt kéne kivonni a magyar társadalomból.

Mindenki tudja ma már az egész világon, hogy ezek az adósságok kifizethetetlenek. A hitelezők is tudják, sőt nyilván ők tudják a legjobban ,hiszen azért adták ilyen feltételekkel, hogy ne is lehessen ezeket soha visszafizetni. Nekik nem az a bolt benne, hogy az adósok visszafizessék valaha is. Hanem, hogy semmit nem kell tenniük és dől a pénz.

Mit lehetne tenni ebben a helyzetben?

Három lehetőség van. Az egyik, hogy saját pénzünkből fizetjük ki. De ha a következő 3 évben a 10 ezer milliárd forintos adósságszolgálatot saját zsebből akarjuk fizetni, akkor az minden magyar emberre egymillió forintot ró. Ez a magyar társadalom felének a fizikai megsemmisülésével volna azonos, tehát ez képtelenség.

A második lehetőség: nem saját zsebből fizetjük, hanem újabb hiteleket veszünk föl. Nincsen megszorítás. Ezzel viszont csak elhúzzuk az agóniát. Ráadásul a világ pénzhatalmi rendszere egyre jobban szorítja a satut. Talán nem is kapnánk hitelt, vagy csak egészen irreális feltételekkel.

Közben árgus szemekkel figyelik az adós országokat és radikálisan csökkenteni akarják a deficitet és az adósságokat. Ha akarnánk se tudnánk jobban eladósodni. Bármely pillanatban, az egekbe lendülhetnek a kockázati mutatók.

Láttuk Görögország estében 10 hónap elég volt ahhoz, hogy 2 százalékról tízre vigyék fel a kamatokat. Épelméjű ember nem gondolhat arra, ha ezt egy országgal megcsinálják akkor az ettől majd képes lesz az eddigi 2 százalék helyett 10 százalékos kamattal visszafizetni az adósságait.

A harmadik lehetőség: az egész világ elneveti magát és azt mondjuk: ne hülyéskedjünk gyerekek ezeket úgyse lehet visszafizetni. Ha nem akarjuk, hogy megsemmisüljön a világ akkor tessék szépen egy 10-20 éves program kertében szép lassan elengedni mindenkinek az összes adósságát. Azért is, mert sokszorosan visszafizettük már az eredeti tőkét.

Igaz, az adósságok elengedéséről persze még beszélni is szigorúan tilos.

Nagy valószínűséggel ennek a háromnak valamilyen kombinációja fog bekövetkezni a következő évtizedekben.

A bankadó bevezetése jelezhet valamilyen szemléletváltást?

A bankadót az adósság elengedésnek tartom. Azoktól vesszünk el, akik valamilyen értelemben nekünk hiteleznek. Ha tényleg befolyik az 5-600 milliárd forint a bankadóból, akkor az azt jelenti, hogy ennyivel csökkent az adósságunk. Ez majdnem olyan mintha töröltettünk volna velük ennyi tartozást.

Ha viszont ezt kamatostul leverik a magyar társadalmon, akkor még rosszabbul is járhatunk. Igaz akkor a kormány azt mondhatja: mosom kezeimet, tüntessetek a bankok ellen.

A magyar társadalom nagyobbik fele iszonyú állapotban van anyagilag, fizikailag. A végső tartalékain is túl van már. A Fidesz kétharmados győzelme pontosan ennek köszönhető. A vesztes többség szavazott a Fideszre, akik azt várják: valaki csináljon már valamit. De ha nem oldja meg a problémákat, akkor elég nehezen lesznek kiszámíthatóak  a magyar társadalom reakciói.

Ennél már csak a globális tér instabilabb. Egy súlyosabb visszaesés következik majd be.

Iszonyú nehéz ma az országot vezetni, a magyar gazdaság stratégiai döntéseit meghozni. Mert két rendkívül bizonytalan entitást kellene finoman összehangolni.  Új alku nélkül ez nem kivitelezhető.

Mit ért ezen az új alkun?

Mind a két szivattyúra (adósságállomány, multik) új alku szükséges, mert az sem hosszú, sem rövidtávon nem működik tovább, ahogy az elmúlt 20 évben ment. Az itt tevékenykedő külföldi vállaltok által befizetett összes adó kb. 50 milliárd dollár. Viszont jóval többet kaptak a magyar költségvetésből direkt és indirekt módon.

Nemcsak ingyen használják Magyarországot, hanem még magyar társadalom fizet is nekik. Ez rövidtávon nyilvánvalóan képtelenség. Be kell fejezni ezt az önpusztító gyakorlatot. Nekünk az lenne a jó ha  lenne rajta hasznunk.

Amióta bejöhet a külföldi tőke, jelentősen visszaesett a gazdasági növekedés. Az pedig egy mítosz, hogy munkahelyeket teremtenek. Hatszázezret teremtettek, de mellette felszámoltak másfél milliót.

A reálbérekhez nem kell kommentár: a mostani 127 ezer forint hajszálpontosan annyit ér, mint ’78-ban az a 3600 Ft, ami az átlagegerest volt akkor. Ez persze mind tabu. Ezek olyan tények, melyekkel nem lehet nem szembesülni, ha a kormány valóban átfogó gazdasági, társadalmi stratégiát akar. Bármennyire is tiltott ez a diskurzus, muszáj erről beszélni. Végre meg kellene érteni a globális hatalmi rendszernek is, (és a magyar politikai elitnek is): akkor is ez a helyzet, ha nem beszélünk róla.

A legelső feladat az volna, hogy nevén nevezzük a dolgokat. Ez sajnos nem történt meg. Bár Orbán egyre határozottabban nevezi nevén a dolgokat. Ez mikor éri el azt a szintet, ami már valóban áthidalhatatlanná teszi az új alku megszületését, nehéz megjósolni.

Az IMF-el megszakadt tárgyalások utalhatnak minderre?


Igen, ez szépen jelzi, milyen helyzetben vagyunk. A régi módon már nem feldolgozható ez a probléma, viszont az új diskurzus még nem alakult ki. A régi értelmezési keretben nemcsak, hogy nem oldhatók meg ezek a problémák, hanem még csak nem is értelmezhetők.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását