2024. május 8. - Mihály

Tíz év fegyház gyílkosságért

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt tíz év fegyházbüntetésre ítélt egy 45 éves férfi életét kioltó nőt csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla, a tanács a vádlottat mellékbüntetésként tíz évre eltiltotta a közügyektől.
2010. szeptember 23. csütörtök 16:11 - HírExtra
A táblabíróság ezzel helybenhagyta az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság ítéletét - közölte Koszta János, az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az elkövetés idején 34 éves Lakatos Anita és családja (élettársa, négy gyermeke és unokája) Biharnagybajomban élt. A 45 éves sértett is a faluban lakott, rendszeres kapcsolatot tartott a vádlott családjával, látogatásaikor a vádlott édesapjával és élettársával rendszeresen italoztak.

A bűncselekmény elkövetésekor - már nem első alkalommal - a sértett megjegyzéseket tett a vádlott fiatalkorú lányára, hogy milyen szép és csinos; a vádlott ezért több ízben is rászólt, hogy hagyja békén a lányát. A későbbi sértett a nőnek szexuális kapcsolat létesítésére is ajánlatot tett.
Ezután a porta udvarán szóváltásba keveredtek, majd dulakodás közben a vádlott felkapott egy kést és többször megszúrta a férfit, aki perceken belül elhunyt.

A Ficsór Gabriella vezette bírói tanács a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte egyebek mellett, hogy a vádlott a nyomozás során tényfeltáró beismerő nyilatkozatot tett, amely nagy mértékben segítette a bűncselekmény felderítését; további enyhítő körülmény a vádlott büntetlen előélete, és hogy négy kiskorú gyermeket nevel.

Súlyosító körülményként értékelte viszont a bíróság, hogy a vádlott a cselekményt ittasan követte el, a kitartó, gátlástalan elkövetési módot, valamint a hasonló jellegű bűncselekmények elszaporodottságát.

A Debreceni Ítélőtábla nem fogadta el a vádlott és védőjének érvelését, miszerint a vádlott jogos védelmi helyzetben szúrt, illetve azt sem, hogy tettét erős felindulásban követte volna el - közölte az ítélőtábla sajtószóvivője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását