2024. május 29. - Magdolna

Fidesz: még idén segítünk a lakáshiteleseken

Még az idén hatályba léphetnek azok a jogszabályi változások, amelyek a Fidesz nyolcpontos, a bajba jutott lakáshiteleseket megsegítő csomagját tartalmazzák.
2010. szeptember 14. kedd 19:08 - HírExtra
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Rogán Antal, a párt gazdasági kabinetvezetője azt követően jelentette ezt be, hogy kedden találkozott a hitelfelvevők érdekképviseleti szerveivel. Utóbbiak képviselője az egyeztetést követő sajtótájékoztatón azt mondta: a konszenzust keresik, de volt több kritikus pont is a javaslatok között.

Rogán Antal közölte: a tervek szerint a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló jogszabályt és az ahhoz kapcsolódó törvényeket kívánják módosítani, ezeket még októberben benyújtják a parlamentnek.

Úgy vélekedett, hogy a hitelfelvevők képviselővel lefolytatott megbeszélés konstruktív volt, a szervezetek nem fogalmaztak meg teljesíthetetlen követeléseket, és felelős magatartást tanúsítottak.

Madarasi Tibor, a Pénzügyi Szervezetek Lakossági Figyelője Közhasznú Egyesület elnöke annyit tett hozzá: közösen folytatják a munkát és a konszenzust keresik a társadalmi béke érdekében. A tárgyalások tartalmáról annyit mondott: voltak javaslatok, amelyekben nem volt vita, ilyen az egyoldalú szerződésmódosítás, vagy az önkényes kamatemelés tilalma, de több kritikus pont is akadt az elképzelések között.

Kósa Lajos ehhez annyit tett hozzá, miszerint jellemző a károsultak hozzáállására, hogy jelezték: ez a megoldás veszélyeket hordoz magában, azzal, hogy a fizetni tudó, de különböző okok miatt fizetni nem akarók visszaélnek a lehetőséggel.

A Fidesz ügyvezető alelnöke a nyolc pontról szólva rögzítette: a javaslatcsomag a nehéz helyzetbe került lakáshitellel rendelkezők megsegítéséről szól, közte a deviza és a forint alapú hitellel bírókról; azokon kívánnak segíteni, akik ezt maguk is próbálják megtenni, de nehéz helyzetbe jutottak.
A kormánypárt által képviselt alapelvekről pedig annyi mondott: aki hitelt vesz fel, azt vissza kell fizetnie; a javaslatcsomag nem veszélyezteti a magyarországi hitelezési rendszert, a modern gazdaság hitelezés nélkül nem működik; a közös kockázatviselés elve mentén "együtt sírunk, együtt nevetünk", így a hitelnyújtónak és a hitelfelvevőnek is kockázatot kell viselnie. Ezeket az elveket a bankszövetséggel tárgyalva is világossá teszik - emelte ki.

Kósa Lajos aláhúzta azt is: meggyőződésük, hogy a probléma előidézése egyértelműen a szocialisták felelőssége. Mesterházy Attila, még Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt mellett a Tízek Társasága tagjaként ígérete meg, hogy a szocialista kormány folytatja elődje által megkezdett, kamattámogatott forint alapú lakáshitelezést, de "hazudtak, Mesterházy Attila személyesen is felelős ebben", hiszen a rendszert felszámolták - fogalmazott. Hozzátetette: helyette becsalták az embereket a devizaalapú hitelezési rendszerbe, és nem figyelmeztették kellő súllyal őket a komoly kockázatokról.

Rogán Antal kérdésre válaszolva kiemelte: a már meglévő szerződések esetében a jövőbeni hátrányos szerződésmódosításokat meg tudják tiltani a tervezett változtatásokkal. Úgy vélekedett, hogy az új jogszabályi feltételek mellett is megtalálják majd a "tisztes profittal kalkuláló" bankok a számításaikat.

Kósa Lajos elmondta még: a jogszabályokról a tervek szerint sürgős kihirdetést kérnek majd a köztársasági elnöktől.

Mindketten aláhúzták azt is, hogy az ügyfelek érdekeit akarják védeni, a visszaélést pedig igyekeznek kizárni a jogszabályok megfogalmazásával.

A Fidesz két képviselője a szeptember 9-i, tapolcai frakcióülés után jelentette be, hogy nyolcpontos javaslatcsomagot dolgoznak ki a bajba jutott lakáshitelesek megsegítésére; ezek között szerepel egyebek mellett az ügyfélnek hátrányos egyoldalú szerződésmódosítás, az önkényes kamatemelés tilalma, a középárfolyam alkalmazásának előírása, valamint az ingyenes előtörlesztés lehetősége.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását