2024. május 7. - Gizella

Domingo főszerepet énekel a Rigolettóban?

Giuseppe Verdi Rigoletto című operájának egyedülálló közvetítésére készül a BBC brit közszolgálati televízió: eredeti helyszínekről, valós időben sugározza szeptemberben a darabot, amelynek külön érdekessége, hogy tenorként Plácido Domingo énekli az udvari bohóc szerepét, noha azt Verdi baritonra írta.
2010. augusztus 13. péntek 14:51 - HírExtra
A Rigolettót a vágy, a szerelem és a csábítás nagy meséi között tartják számon - fogalmazott a BBC, hozzátéve hogy a közönség eddig leginkább színpadi környezetben láthatta a darabot. Most azonban a RAI olasz televízióval közös közvetítés révén a történet "szívébe" kalauzolják el a nézőket.

A két estét felölelő élő közvetítés során a darab szereplői Mantova városában, a cselekmény szerinti helyszíneken adják elő a darabot, Rigoletto szerepét Plácido Domingo énekli.

"Az operát úgy adják elő, mintha film lenne, az énekesek úgy mozognak majd a helyszínek között, akárcsak a filmekben" - számolt be Jan Younghusband, a BBC zenei közvetítésekért felelős szerkesztője. "Ez nagyon kockázatos, mert a kamerák síneken mozognak és a szereplőkkel haladva finoman követik őket szobáról szobára vagy éppen a külső helyszínekre. Mindez rendkívül bonyolult, nagyon érdekes élmény lesz megfigyelni, miként megy" - magyarázta a televíziós szakember.

A BBC szerint a produkció óriási léptékű és teljesen egyedülálló. A helyszínek a cselekmény szerint tűnnek fel, beleértve a mantovai hercegi palotát is. A zene azonban - bár élőben csendül fel - máshonnan szól majd, ez még tovább nehezíti a televíziós stáb feladatát.

A közvetítés vélhetően kasszasiker lesz, erre a produkcióban résztvevők névsora is garanciát jelent. A rendező olasz, vele együtt egy díjnyertes olasz operatőr, Vittorio Storaro gondoskodik a három felvonásos darabról, amelynek mintegy száz társproducere van. A BBC szeptember 4-én és 5-én tűzi műsorra a közvetítést.

Rigoletto "természetesen a létező egyik legmegindítóbb szerep, és nem vagyok biztos abban, hogy nem kerekednek felül rajtam a könnyek, amikor énekelni fogom. Ez az első opera, amelyet hallottam, Borsa volt az első szerepem, amelyet énekeltem" - mondta Domingo.

Noha a világhírű tenor pályafutása során hozzávetőleg 130 szerepben tűnt fel, ezúttal baritonként kell helyt állnia. "Amikor Andrea Andermann rendező felkért, hogy énekeljem Rigolettót, azt válaszoltam, olyan sok jó bariton van a világon, aki el tudná énekelni. Ő azonban azt válaszolta, nem baritont keres, hanem azt a Rigolettót, akit én életre tudnék kelteni" - fogalmazott a művész.
Domingo kiváltságosnak nevezte, hogy részt vehet az élő filmben, olyan körülmények között, ahogy azt Verdi megálmodta és a cenzúra ellenére is kidolgozta.

A Victor Hugo betiltott színdarabján alapuló operát először 160 éve mutatták be Velencében, de csak azután engedélyezték, hogy néhány változtatást eszközöltek benne. Így lett például Gilda csábítója király helyett herceg.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását