2024. május 10. - Ármin, Pálma

Magyar Sziget: Két férfit súlyosan bántalmaztak

Két férfit súlyosan bántalmaztak egy magánterületen tartott rendezvényen Verőcén, a rendőrség súlyos testi sértés miatt nyomoz ismeretlen tettesek ellen - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2010. augusztus 9. hétfő 20:51 - HírExtra
Az Index hétfőn arról számolt be, hogy még pénteken a Magyar Sziget Fesztiválon három fradistát súlyosan bántalmaztak.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett rendezvényen - az Index szerint - péntek hajnalban egy időben, de három különböző helyszínen legalább 10-12 fekete ruhás alak támadt három Fradi-drukkerre, mindegyikőjüket súlyos sérüléssel szállították kórházba.

A Hetek című hetilap internetes oldala korábban arról számolt be, hogy "életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón".

Az írás szerint a rendezvényen Zagyva György Gyula, a Jobbik parlamenti képviselője a rendezvény helyszínén egy faházban fenyegetően beszélt az újságírókkal, miután rájuk zárták a helyiség ajtaját.

Az MTI megkeresésére Dúró Dóra a párt szóvivője hétfőn azt mondta: a Jobbik elnöksége hétfői ülésén napirendre vette Zagyva György Gyula ügyét, de érdemben nem foglalkozott vele, mert azt "kocsmai színvonalú beszélgetésnek minősítették"

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását