2024. május 9. - Gergely

Jó karon van az a szalag?

Lehet, a futballban, politikában egyaránt profinak tartott Orbán Viktor helyett jobb kezekben lenne a kapitányi karszalag az "amatőr" Bajnai Gordonnál?
2010. augusztus 1. vasárnap 16:58 - Nagy András
Az immár húszadik éve honatyáskodó Kövér László alighanem az egyik legotthonosabban mozgó politikus az Országházban. A szavak világában ugyanakkor két évtized leforgása alatt sem szerzett járatosságot. Könnyfakasztó, vagy épp vérfagyasztó kijelentéseivel nem csupán pártját, de az ország jobb sorsra érdemes polgárait is rendszeresen sokkolja.

A friss Heti Válaszban sem fogja vissza magát. Válogatás nélkül szórja szitkait az elmúlt évek szocialista élpolitikusaira, a különben korrekt kérdésekre kivétel nélkül harapós feleleteket ad. Hanem az új Kövér-fröcsögésnek mégis van egy fontos üzenete.

Kiderül, hogy „az IMF-fel rég nem gazdasági kérdésekről megy a vita”, sokkal inkább „nyers politikai erőjáték zajlik a kormány és a nemzetközi bankvilág között”, amelynek során „szándékosan, brutálisan vágtak arcul bennünket, hogy tudjuk, hol a helyünk”.

Ennek fényében mindjárt világos, miért adta fel mind a Valutaalap, mind az Európai Unió delegációja az Fidesz-kormánnyal folytatott eszmecserét. Miről tárgyaljanak egy olyan kabinettel, amely nem partnert, hanem ellenséget lát bennük? Amely, bár percenként szajkózza az együttműködés fontosságát, annak dacára képtelen az összjátékra, hogy csapatkapitánya, a támadót játszó Orbán Viktor a profinak nevezett másodosztályú futballbajnokságot is megjárta.

Elődje, a szintén bőr-barát, ám Orbánnal ellentétben éppen hogy utolsó utáni védőként bevethető Bajnai Gordon csupán az amatőrligáig jutott. Ám valahogy sosem fordult elő vele, hogy játszótárs nélkül kellett lejönnie a pályáról. Lehet, azért, mert sosem nullszaldós összecsapásként fogta fel a hazai partnerekkel, vagy épp nemzetközi szervezetekkel való párbeszédet? Helyette szakmai alapokra helyezett, sportszerű, a tetejébe mindkét fél számára jövedelmező kapcsolat kialakítására és fenntartására törekedett.

Lehet, a futballban, politikában egyaránt profinak tartott Orbán Viktor helyett jobb kezekben lenne a kapitányi karszalag Bajnai Gordonnál?
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását