2024. május 9. - Gergely

Elhunyt Sztrapák Ferenc

Életének 66. évében, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Sztrapák Ferenc egykori Országgyűlési Képviselő, író, újságíró, tanár - tudatta a család az MTI-vel vasárnap este.
2010. július 18. vasárnap 20:12 - HírExtra
A több napilap korábbi főszerkesztője 1944. július 18-án született Kiskunhalason. A szegedi bölcsészkar elvégzésével a Bács Kiskun megyei Petőfi Népe című napilapnál kezdte pályafutását 1967-ben, melynek később a vezetője lett. Publikációit kezdetben Géza Ferencként, illetve Halász Ferencként jegyezte. Később a Magyar Sajtó főszerkesztője, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, a Heti Hírhozó alapító főszerkesztője, a TVR- hét szerkesztője, az Axel Springer megyei napilapjainak koordinátora, a Nógrád Megyei Hírlap, majd a Komárom-Esztergom megyei 24 Óra főszerkesztője lett.

1983 és 1990 között országgyűlési képviselőként és a kulturális bizottság tagjaként vállalt közéleti szerepet.

Megjelent könyvei a magyar társadalom sorskérdéseivel foglalkoztak. Nyugdíjas éveiben sem szakadt el a lapkészítéstől halála előtt egy évvel még az Axel Springer kiadó belső lapját szerkesztette - közölte a család az MTI-vel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását