2024. május 6. - Ivett, Frida

Triceratops kontra Torosaurus

A Triceratops, azaz a "háromszarvarcú" gyík és a Torosaurus, a "lyukas nyakfodrú" gyík az egyedfejlődés különböző fázisában lévő egy és ugyanazon dinoszaurusz lehetett - vélik amerikai tudósok, akik a kutatásaikról szóló tanulmányt a Journal of Vertebrate Paleontology legújabb számában publikálták.
2010. július 16. péntek 07:01 - HírExtra
Az 1800-as évek végétől a paleontológusok meggyőződéssel vallják, hogy a ceratopsida dinoszauruszok két különböző neméről van szó. A Triceratops dinoszauruszok, mint ez nevükből is kiviláglik, pofájukon három szarvat viseltek, koponyájuk hátsó részén pedig nyakfodor ékeskedett. A Torosaurus a valaha élt egyik legnagyobb koponyájú szárazföldi állat volt. Koponyája 2,6 méter, teste a fejétől a farkáig 7,6 méter hosszú lehetett, míg a tömege becslés alapján elérhette a 4-6 tonnát. Meghosszabbodott nyakfodrában két nagy lyuk volt - olvasható a ScienceDaily (http://www.science.daily) című tudományos hírportálon.

A Montanai Állami Egyetem két paleontológusa - John Scanella és Jack Horner - félszáznál több Triceratops-egyedtől származó koponyát vizsgált meg. Ugyancsak vizsgáltak Torosaurus-koponyákat. A kutatók megmérték a koponyák hosszát, szélességét, valamint a csontok vastagságát. Elemezték a csontok felületét, valamint a nyakfodrok alakját, és mikroszkóposan vizsgálták a szerkezetét.

"Érthető, hogy kétféle ceratopsida dinoszauruszra gondoltak, hiszen a serdülő dinoszauruszok nem voltak az ivarérett egyedek kicsinyített másai. A kicsinyek egész másképp néztek ki, mint a felnőttek, és a serdülőkorban koponyájuk drámai átalakuláson ment át" - hangsúlyozta John Scanella, hozzátéve, hogy a paleontológusok hátrányban vannak, hiszen nem mehetnek ki a vadonba, hogy megfigyeljék az ott élő dinoszauruszokat, azt, hogy egy bébi miként alakul át ivarérett egyeddé.

"A csontleletekre kell hagyatkoznunk, töredékekből kell következtetnünk. Nagyon sok egyed fosszíliáira van szükség, hogy a töredékekből kikerekedjen az egész történet" - magyarázta a paleontológus.

Mint kifejtette, rengeteg Triceratops-koponya került elő, ezek mérete igen nagy különbséget mutat - akadt focilabdaméretű, s akadtak akkorák, mint egy kisebb gépkocsi. Torosaurus-koponyák sokkal ritkábbak, és sohasem leltek serdületlen egyed maradványaira.

A mikroszkópos vizsgálatok során megbizonyosodtak arról, hogy a Torosaurus csontszerkezete felnőtt egyed jellegzetességét mutatta. A legnagyobb Triceratops-koponyák csontszerkezete ugyanakkor még a növekedés jeleit mutatta.

John Scanella szerint az a tény, hogy a Torosaurus-leletek sokkal ritkábbak, mint a Triceratops-fosszílik, azt jelentheti, hogy a háromszarvarcú gyíkok ritkán érték el a felnőttkort. Az viszont, hogy az egyedfejlődés különböző szakaszában lévő egyazon nem képviselőiről van szó, újabb bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy a krétakor végére, amikor 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok eltűntek a Föld színéről, csökkent a fajok sokszínűsége.

"Ez sebezhetővé tette a dinoszauruszokat, és lehet, hogy hozzájárult kihalásukhoz. Két tényező hatása összegződött - valamilyen globális katasztrófa és a csökkenő diverzitás okozhatta kihalásukat" - fogalmazott a paleontológus.

Hozzátette: előfordulhat, hogy semmilyen katasztrófa sem volt, a meteorok ritkán csapódnak be. Nem kizárt, hogy a biológiai sokféleségre olyan tényezők hatottak, mint amelyek napjainkban okozzák fajok eltűnését - klímaváltozás, emelkedő tengerszint.

"Amennyiben így történt, a Triceratops tanulságokkal szolgálhat a ma tudósa számára. A múltbéli diverzitás kutatásával megismerhetjük a jelen ökológiai trendjeit is" - összegezte John Scanella.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását