2024. május 6. - Ivett, Frida

Hajszálon múlt Miss Hungary élete!

A repülőtragédia egyik áldozata kamionversenyző volt. A három szerencsétlenül járt fiatalt: Szobi Balázst, Tarsoly Tamást és Szabó Andrást mélységesen gyászolják.
2010. július 7. szerda 12:50 - Tamási Ágnes Anna
Benzingőzmániás volt, igazi barát – mesélték Szobi Balázs barátai.

Kedd reggelre biztossá vált: a repülőbaleset harmadik áldozata a 37 éves kamionversenyző, aki a 2008-as Miss Hungary kedvese volt.

– Tizenöt éve ismertem – mesélte egykori versenytársa, Ákos. – Ebben a kegyetlen világban ő fehér holló volt: önzetlenül segített. Nem tudom elhinni, hogy ez történt. Olyan, mintha elutazott volna – mondta elcsukló hangon.

A Balázs édesanyja Komár Edit nyilatkozta, hogy a Fia egyik napról a másikra úgy döntött, hogy repülőre ül barátjával, és trénerével, Tarsoly Tamással.

– Délután a nagymamánál ebédelt .Fel volt dobva: a barátaival összehoztak egy akciót árvízkárosult gyerekeknek – mondta könnyezve az anyuka.

Balázs több, mint egy éve lakott a 2008-as Miss Hungaryvel, Polgár Ildikóval. A szépség úgy fogalmazott, hogy mint minden kapcsolat, az övék sem működött gördülékenyen, de a párja jelmondata az volt: az élet szép.

– Egy válogatáson jártam, amikor hívott: tartsak vele repülni. Végül azzal mentett meg, hogy nem várt meg, felszállt nélkülem. Reggel, ahogy hallottam az ajtót nyílni, arra gondoltam: rosszat álmodtam, itthon van. De Balázs már soha nem jön haza – pityergett a modell.
A repülőn Balázs a bajtársával, Tarsoly Tamással, és az extrém kerékpáros körökben elismert Szabó András fényképésszel utazott. A becsapódás következtében mindhárman életüket vesztették.

Az illetékes szervezet már megkezdte a kivizsgálást. Az tájékoztatás szerint a repülő miután felszállt, tett egy kört, majd újra meg akarta ismételni a metódust, de a kör felénél lezuhant, és a földbe csapódott. A gép teljesen elégett.

Még egyenlőre nem tudnak biztosat mondani, hogy miért is következett be a tragédia.

– Kis magasságon az egyenes szárnyú repülők könnyen elvesztik sebességüket fordulás közben, a gép elbillenhet valamelyik szárny irányába, és ha ez alacsonyan történik, egy rossz mozdulat, és tragikus a hiba – tájékoztott Kositzky Attila nyugdíjas tábornok, a légierő volt főparancsnoka – Ha a helyszínen a nagyfeszültségű kábeleket próbálták kerülni, a hirtelen manőver is okozhatta a halálukat – fűzte hozzá.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását