2024. május 9. - Gergely

Gázsprével fújták le a buszsofőrt

Gázspray-vel fújta le egy trolibusz vezetőjét egy 19 éves lány Debrecenben - közölte a városi rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Kelemen Éva rendőr hadnagy a részletekről elmondta: a Köztemető 2-es kapujánál lévő végállomáson állt meg szerdán egy trolibusz, amelynek 40 éves vezetője bezárta a busz ajtóit és elindult.
2010. június 17. csütörtök 18:01 - HírExtra
Ekkor az utastérből kiabálást hallott, emiatt újból megállt a sofőr. Kiderült, hogy a troliban maradt fiatal nőt ismeri: a lány tartozik neki több ezer forinttal - mondta a szóvivő.

Hozzátette: a nő közölte, hogy most nincs pénze, s kérte engedje le a troliról a sofőr, különben lefújja gázspray-vel. A sofőr kinyitotta az első ajtót, de amikor a nő elhaladt mellette és le akart szállni, a vezetőfülkében ülő sofőrt az ajtó melletti résen keresztül lefújta.

Ezt követően a nő leszállt a troliról és bemenekült a köztemető területére. Az esetet követően a sofőr kihívta a rendőröket, akik a Kemény Zsigmond utcai megállóban, a 24-es buszon megtalálták, elfogták, majd előállították a 19 éves lányt.

A nő a cselekményt elismerte, ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte a rendőrségi szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását