2024. május 6. - Ivett, Frida

Halállal kezdődött a reggel

Négyen életüket vesztették egy balesetben hétfőn hajnalban a 4-es út újszilvási lehajtójánál - közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
2010. június 7. hétfő 08:08 - HírExtra
Az eddigi információk szerint egy teherautó személyautóval ütközött. A balesetben a személygépkocsi utasai, négy férfi szenvedett halálos sérülést - mondta a szóvivő.

A forgalmat Abony belterülete felé terelik, miután a 4-es utat mindkét irányban lezárták a 13-as kilométernél.

Román állampolgárok haltak meg


Négy román állampolgárságú férfi vesztette életét abban a balesetben, amely hétfő hajnalban a 4-es főút újszilvási lehajtójánál történt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

Az abonyi elkerülő szakaszon közlekedett egy személygépkocsi Szolnok felől Budapest irányába, amikor - feltehetően szabálytalan előzés miatt - frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kistehergépkocsival - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az autóban utazó négy román állampolgárságú férfi a helyszínen életét vesztette, a teherautó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.

A helyszíni szemle teljes útzár mellett folyik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását