2024. május 6. - Ivett, Frida

Nincs pénz magyar Hyde parkra

Mégsem lesz a londoni Hyde Parkhoz hasonló, Szónokok Hordója elnevezésű civil fórum a budapesti Városligetben, mert a Fővárosi Közgyűlés két év után sem biztosított forrást a testület által egyébként korábban támogatott kezdeményezés megvalósítására.
2010. június 1. kedd 14:23 - HírExtra
A tér kialakításának a célja az lett volna, hogy egy nyitott, mindenki által látogatható helyet hozzanak létre, s ott lehetővé tegyék a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogának időben korlátlan gyakorlását.

A Fővárosi Közgyűlés 2008 júniusában fogadta el Bojár Iván András városarculati tanácsnok javaslatát, ám pénzt azóta sem adtak a programra. Bojár ezért a testület csütörtöki ülésén arra tesz javaslatot, hogy a kialakításra vonatkozó korábbi határozatokat "véglegesen" vonják vissza, azaz a közgyűlés mondja ki: nem támogatja a civil tér kialakítását.

A városarculati tanácsnok a közgyűlési dokumentumban egyebek mellett arra emlékeztet, hogy már a Főkert Zrt.-vel és a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal is egyeztettek, és a Szónokok Hordója helyéül a XIV. kerületi Stefánia út és Ajtósi Dürer sor kereszteződésében fekvő aszfaltozott területet jelölték ki.

Bojár Iván András szerint a közgyűlés álláspontja a civil tér kialakításával kapcsolatban gyakran változott, ám mostanra világossá vált, hogy "ez a mindenhol máshol ragyogóan működő létesítmény nálunk nem megvalósítható".

A tanácsnok közölte: munkatársaival együtt azzal szembesült, hogy "az ügyre fordított idő, a civilekkel és a szakértőkkel folytatott tárgyalások munkaórái mind veszendőbe mentek".

Közölte azt is, az ötlettel rokonszenvezőkkel együtt az a meggyőződése, hogy a Szónokok Hordója lelkes fogadtatásra számíthatott volna a város lakói részéről, tekintet nélkül politikai hovatartozásra.

Bojár Iván András a visszavonást kezdeményező előterjesztését azzal zárta: "a politikai háttérben meghúzódó érdekellentétek következtében sosem volt reményünk arra, hogy a (Szónokok Hordója) projekt megvalósuljon".
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását