2024. május 29. - Magdolna

Szociáldemokrata győzelem Csehországban

Szoros szociáldemokrata győzelmet hozott a hétvégi képviselőházi választás Csehországban, ám kormányalakításra a jobbközép pártoknak van esélyük.
2010. május 29. szombat 18:55 - HírExtra
A leadott szavazatok 98,81 százalékának összeszámlálása után a Cseh Szociáldemokrata Pártot (CSSD) 22,16 százalék, a Polgári Demokrata Pártot (ODS) 20,15 százalék, a TOP 09 pártot 16,59 százalék, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját (KSCM) 11,32 százalék, a Közügyeket (VV) 10,89 százalék támogatta. A kereszténydemokrata párt (KDU-CSL) a rendszerváltás óta először nem jutott be a képviselőházba. A részvételi arány 62,53 százalékos volt.

A győztes szociáldemokraták elnöke szerint jobboldali kormánykoalíció várható Csehországban.

"Országunk a jobboldali koalíció irányába mozdult el" - jelentette ki Jirí Paroubek, a szociáldemokrata párt elnöke szombaton délután Teplicében. "Biztos, hogy eredményünket nem lehet sikernek nevezni" - tette hozzá csalódottan. Gratulált a jobboldalnak, de megjegyezte: ismerve korábbi kormányzásukat, meggyőződésem, hogy a következő évek nem ígérnek semmi jót a lakosság széles köreinek.

"Készen állunk arra, hogy létrehozzuk a felelős költségvetési politikát folytatni kívánó pártok koalícióját" - reagált az eredményekre Petr Necas, a polgári demokraták listavezetője és kormányfőjelöltje. Necas elismerte: a szociáldemokratákhoz hasonlóan az ODS is sok szavazót vesztett 2006-hoz képest. "Komoly önvizsgálatra van szükség. A problémákat nem akarjuk eltitkolni, de elemezni fogjuk őket, s keresni fogjuk a kiutat" - mondta Necas, aki Mirek Topolánek távozása után alig két hónapja vezeti a polgári demokratákat.

A KDU-CSL vezetése beismerte vereségét, s elismerte felelősségét. "A legfőbb felelősség az enyém, s ezennel lemondok tisztségemről" - jelentette be sajtóértekezleten Cyril Svoboda, a párt eddigi elnöke. Közölte, hogy rövid időn belül - várhatóan júniusban - összehívják a párt tisztújító és programalkotó kongresszusát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását