2024. május 6. - Ivett, Frida

"Nem várhatóak reformok az új kormánytól"

A Sme című szlovák liberális napilap szerdai elemzése szerint Orbán Viktor kormányának személyi összetétele azt jelzi, hogy Magyarországon nem várhatóak reformok. "Orbán és kísérete folytatni fogja első (Orbán-) kormányuk munkáját. Sajnos valószínűleg abban, amiben hibáztak" - vélekedik Peter Morvay, a szerző.
2010. május 5. szerda 11:58 - HírExtra
Szerinte a kormány összetétele nem meglepetés, csupán a korábbi információk megerősítése. Orbán ezzel azonban "olyan jelzést küldött, amely pontosan az ellenkezője annak, amit tőle a pénzpiacok és a befektetők már hónapok óta várnak".

A szerző azt állítja: Orbán a gazdasági csúcsminisztérium élére Matolcsy György személyében olyan embert állított, akinek a gazdasági minisztérium élére való kinevezése 2000 elején, tehát az első Orbán-kabinet idején, "az első jelzése volt az akkori kormány gazdasági irányváltásának". Matolcsy kinevezése 2000-ben azt jelezte, hogy az akkori kabinet gazdaságpolitikájában már nem a költségvetési egyensúly fenntartására, az állami kiadások féken tartására helyezi a hangsúlyt, amelyet még az elődjétől (Horn-kormány) örökölt, hanem a masszív állami támogatásokra.

Morvay szerint az akkori Orbán-kormány Matolcsy színrelépésével felült egy csúszdára, amely azután a legfőbb bűnös, a szocialisták vezetése alatt az államcsőd szélére vitte az országot. "A régi-új miniszter jelképe annak a politikának is, amely a bőséges időkben keletkezett többletet nem a szükséges strukturális reformokra - például a nyugdíjrendszer - használja ki, hanem népiesen mondva megzabálja, és a választók lefizetésére fordítja" - mutat rá a szerző.

A nagy probléma azonban az - jegyzi meg a lap - , hogy az első és a második Orbán-kormány egészen eltérő körülmények között és másféle állapotban vette át az országot: míg az első Orbán-kormány idején a magyar gazdaság emelkedőben volt, addig most csak a Bajnai-kormány intézkedései tartják úgy-ahogy lábon. A külföld ezért azt az ígéretet szerette volna hallani Orbántól, hogy folytatni fogja ezeket a reformokat, amelyek azonban csak az abszolút minimumot jelentik. Matolcsy első nyilatkozatai azt jelzik, hogy nem változott meg, s nem tanult a múltból.

Problematikusnak minősíti Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezését is, mert szerinte Pintér vállalkozói tevékenysége megkérdőjelezhető, és állítólag maffiakapcsolatokkal is gyanúsítják. Fellegi Tamás, az állami vagyon felügyeletével megbízott miniszter Morvay szerint "prototípusa" annak a vállalkozónak, aki sikereit politikai kapcsolatainak köszönheti. Állítólag Fellegi áll a Fideszhez hű médiabirodalom kiépítése mögött is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását