2024. június 1. - Tünde

Antifasiszta tüntetés, csekély létszámmal

Az újjáéledő fasizmus, a szélsőséges megnyilvánulások elleni tiltakozásul tartott megmozdulást több antifasiszta szervezet szombat délután a fővárosi újlipótvárosi Hollán Ernő utcában, ahol több vezető szocialista politikus is megjelent.
2010. február 13. szombat 20:42 - HírExtra
A szónokok mintegy háromszáz ember előtt azt hangsúlyozták: Magyarországon megjelent a verbális fasizmus, ez ellen minden demokratikusan gondolkodó embernek tiltakoznia kell, mert a második világháború is ezzel kezdődött, és sok millió áldozatot követelt.

A sok rendőr által biztosított rendezvényen jelen volt Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és több szocialista országgyűlési képviselő, valamint több fővárosi politikus és közéleti személyiség.

A két éve a Hollán Ernő utcában felgyújtott jegyiroda előtt felállított színpadon Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke beszédében azt mondta: itt az idő felismerni, hogy új helyzet állt elő; a szélsőjobboldal már nyíltan vallja és vállalja fasiszta, irredenta nézeteit, és cselekszik is ezek szellemében. Minden demokratikus gondolkodónak a holokauszttagadás és a gyűlöletbeszéd törvényi szankcionálásának megteremtését kell sürgetnie - hangozatta.

Németh Péter, a Népszava főszerkesztője úgy fogalmazott: az elmúlt nyolc év kudarca, hogy az antifasiszta rendezvényeken egyre kevesebben jelennek meg, mert tudomásul vették az emberek, hogy kigúnyolhatják, bántalmazhatják őket, és rossz kompromisszumokkal azt hitték, nem is kell ott lenniük egy ilyen jellegű megmozduláson. Kijelentette: olyan hatalom készül Magyarországon, amely elsöpri a párbeszéd lehetőségét.

Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta: a kirekesztés és a gyűlöletkeltés minden demokráciát veszélyeztet, ezért összefogással kell fellépni az ilyen jelenségek ellen. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sem fideszes politikusok, sem más pártok vezetői nem jelentek meg, hogy tiltakozzanak a szélsőségek ellen.

Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke újságíróknak azt mondta: a nem szocialista politikusok azért nem jelentek meg a rendezvényen, mert nem akarják elriasztani azokat a szavazókat, akikkel "összekacsintanak".

A Fasisztákkal nincs párbeszéd! nevű rendezvényt a Magyar Antifasiszta Liga, a Baloldali Feminista Hálózat, az Új Szocialisták Mozgalma és a Civilek A Szélsőjobb Ellen Mozgalom szervezte. Mint korábban közölték: a demonstráció célja, hogy "hazánk területéről kiűzzük a szélsőjobboldal szervezeteit", a kitörés napját ugyanis évek óta újfasiszta csoportok ünnepelték meg a Hősök terén. Több szónokok viszont azt hangoztatta: nem a "becsület napi náci felvonulás" ellentételezéseként tartották a megmozdulást Budapest felszabadításának napján.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását