2024. június 1. - Tünde

Budapest felszabadulásának 65. évfordulóját ünnepelték

Budapest felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott a fővárosi Szabadság téri szovjet emlékmű előtt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MESZ); az obeliszk előtt több volt szovjet utódállam nagykövetségének képviselőivel együtt koszorút helyeztek el.
2010. február 12. péntek 12:35 - HírExtra
Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke az emlékmű előtt - amely kordonokkal van körbezárva, de a megemlékezés idejére megnyitották - beszédében úgy fogalmazott: ami 65 évvel ezelőtt Magyarországon történt, az minden tragikus kísérő jelenségével együtt is felszabadulás volt, és ezért a legnagyobb áldozatokat vitathatatlanul a szovjet Vörös Hadsereg áldozatai hozták.
Hozzátette: az évről-évre tartott tisztelgésük az antifasiszta koalíció keretében magyar földön harcoló, és itt elesett bolgár, jugoszláv, román harcosokra és az angol és amerikai légierő pilótáira is vonatkozik.

A MEASZ elnöke azt mondta: az antifasizmus nem jobb vagy baloldaliság kérdése, hanem egy humanista életút, a demokratikus berendezkedés alapja.

Hanti Vilmos kijelentette: azok, akik másként gondolkodnak erről az évfordulóról, reméli, hogy egyszer önvizsgálatot tartanak, „mert nem lehet egyszerre európai magyarnak lenni és a szélsőjobbiknak tapsolni”.

A megemlékezésen koszorút helyezett el az emlékmű talapzatánál többek között a fehérorosz, a kazah, az ukrán nagykövetség képviselője.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását