2024. május 28. - Emil, Csanád

Négymilliárdos fejlesztéssel számol Győr

Négymilliárd forintos fejlesztési hitel felvételével számol Győr ez évi költségvetésének tervezete - mondta Simon Róbert Balázs (Fidesz), a város pénzügyekért felelős alpolgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
2010. február 3. szerda 15:36 - HírExtra
A tervezett bevételi és kiadási főösszeg is 43,1 milliárd forint, ami négy százalékkal marad el az előző évitől, a megyeszékhely 2010-es büdzséjéről jövő csütörtöki ülésén dönthet a képviselő-testület.

Az alpolgármester közlése szerint állami normatívából mintegy egymilliárd forinttal kevesebb forráshoz jut a város idén, mint tavaly.

Simon Róbert Balázs a hitelfelvétellel kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt közölte, a Jedlik Ányos-híd és az új bácsai út (Bácsa Győr része)építésének költségeit finanszíroznák ebből a forrásból, ha felveszik a pénzt. Emlékeztetett arra, hogy tavaly is rendelkezésükre állt kétmilliárd forint banki forrásból, de nem hívták le az összeget.
Mint mondta, a költségvetés biztonságának növeléséért negyedével (azaz 205 millió forinttal) növelték az előirányzott tartalékot.

A tavalyi 17,1 helyett 16,2 milliárdos helyiadó-bevétellel számol a tervezet, miközben a város osztalékbevétele 1,45 milliárdról 600 millió forintra csökken; ez utóbbi összeget energiatakarékos épület-beruházásokra fordítja Győr - mondta.
"Lényegében azonos", 2,8 milliárdos összeget szánnak a polgármesteri hivatal és intézményei működtetésére - közölte, jelezve, hogy a város nagy projektjeit nem érinti a forráscsökkenés.

A büdzsé tervezete szerint a kiadások ötödét fejlesztésre fordítják; 2,18 milliárdot a Révfalu és Sziget városrészeket összekötő Jedlik Ányos-hídra, 680 milliárdot térségi hulladéklerakó építésére, 430 milliót a Széchenyi tér rekonstrukciós munkálataira, 1,4 milliárdot pedig a teljesen önkormányzati finanszírozásban készülő új bácsai út munkálataira.

Simon Róbert Balázs megjegyezte: az országos 0,2-0,3 százalékos átlag helyett bevételei egy százalékát fordítja a sport támogatására a város; a tavalyinál kevesebb forrás jut az intézmények felújítására és eszközbeszerzésre, amire 2010-ben 220 millió forinttal kevesebb, azaz 300 millió fordítható.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását