2024. május 9. - Gergely

Összefügghet egy agyi hormon szintjével a függőség

Azok az emberek, akik agyában magas a dopamin elnevezésű hormon szintje, és kevéssé érzékenyek rá, nagyobb eséllyel mutatnak kockázatkereső vagy függő viselkedést - állapították meg hétfőn megjelent tanulmányukban dán és japán kutatók.
2010. február 2. kedd 13:55 - HírExtra
Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közzétett kutatás szerint az ingerkeresés átlagosan erősebb azoknál, akik agyában magasabb a dopaminszintje.
Albert Gjedde, a Koppenhágai Egyetem munkatársa kollégáival egészséges önkéntesek agyát vizsgálta orvosi képalkotó berendezéssel. Az agyi letapogatással megállapították az egyének dopamin és dopamin-receptor szintjét. Úgy találták, hogy ugyanannyi dopamin hatása jóval kisebb a skála egyik végén lévő embereknél, mint a másik végén lévőknél, sőt akár hatástalan is lehet.

A megállapítás segíthet a kutatóknak olyan módszereket kidolgozni, amelyek megelőzik vagy hatásosan kezelik a függő viselkedést, egyúttal új megvilágításba helyezik például a figyelemzavart vagy a hiperaktivitást.

Az eredmény azt sugallja a szakemberek szerint, hogy az érintett embereknél inkább a dopamin szintjét érdemes emelni vagy csökkenteni receptorainak blokkolása helyett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását