2024. május 9. - Gergely

Obama: mozgásba kell lendíteni a gazdaságot

Barack Obama amerikai elnök szerda esti évértékelő beszédében a különbségeken való felülemelkedésre, a "politika zsibbasztó súlyának legyőzésére" hívta fel a kongresszus republikánus és demokrata párti tagjait, hogy összefoghassanak Amerika problémáinak megoldására.
2010. január 28. csütörtök 10:55 - HírExtra
Az amerikai kormány mindent megtesz azért, hogy mozgásba lendítse a gazdaságot, munkahelyeket teremtsen és segítsen a középosztálynak - sorolta legfőbb üzenetei között Barack Obama az unió helyzetéről szóló beszédében. Ígéretet tett, nem adja fel azt a törekvését, hogy javítson az amerikaiak egészségügyi ellátásán és felhívta a kongresszust, álljon mellé ebben.

"Nehézségeink ellenére az unió erős, nem adjuk fel és nem állunk meg, nem engedjük, hogy a félelem és az ellentétek megtörjék szellemünket" - fogalmazott élő adásban közvetített beszédében, amelyben kijelölte a következő egy év legfontosabb kormányzati céljait, törekvéseit.

Az elnök adókönnyítést javasolt például azoknak a kisvállalatoknak, amelyek új dolgozókat vesznek fel vagy bért emelnek. Közölte, a gazdaságösztönző csomagnak köszönhetően idén másfél millióval bővül a munkahelyek száma.

Elismerte, hogy azok a változások, amelyekben szerette volna, hogy mindenki higgyen, "nem jöttek elég gyorsan". Azt mondta, megérti, hogy sokan cinikusak és csalódottak a munkanélküliség, a kicsinyes washingtoni politikai játszmák miatt. Felidézve kampánya jelszavát - "változás, amelyben hihetünk" - azt mondta: bár sokan nem bíznak abban, hogy képes elérni, nem adja fel a küzdelmet.

A pénzügyi reformot illetően világossá tette, hogy nem a bankok megbüntetése a célja, hanem a gazdaság védelme, átláthatóbbá tétele. Közölte, nem fog aláírni gyenge törvényt, olyant, amely nem tartalmaz valódi reformot.

Sürgette a törvényhozást: korlátozza a lobbicsoportok politikai adományait, miután a legfelsőbb bíróság eltörölt egyes, a vállalati és szakszervezeti kampányfinanszírozásra vonatkozó tilalmakat. Figyelmeztetett: nem engedhető meg, hogy erős érdekcsoportok, esetleg külföldi vállalatok nyomást gyakoroljanak a szövetségi választásokra.

Obama első ízben tartotta meg a kongresszus két házának összevont ülésén az elnökök hagyományos év eleji, az unió helyzetéről szóló szónoklatát.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását