2024. május 28. - Emil, Csanád

OVI: felkészültek a választások lebonyolítására

A választási igazgatás felkészült az áprilisi országgyűlési választás lebonyolítására - jelentette ki Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. január 22. péntek 16:00 - HírExtra
Az OVI vezetője az MTI kérdésére elmondta: a költségvetés 10,85 milliárd forintot különített el az áprilisi országgyűlési és az októberi önkormányzati választásra, ebből 7,125 milliárd forint a parlamenti választás költségvetése. Hozzátette: ebből várhatóan mintegy 170 millió forintba kerül majd a külképviseleti szavazás lebonyolítása.

Sólyom László köztársasági elnök pénteken tűzte ki az országgyűlési választás időpontját: az első fordulót április 11-én, a második fordulót április 25-én tartják.

Beszámolt arról is, hogy a választás előkészítése érdekében az OVI már több feladatot elvégzett, így például a helyi választási irodák vezetői (a jegyzők) már befejezték az úgynevezett körzetesítést. Ez azt jelenti, hogy a választópolgárokat "besorolták" az egyes szavazókörökbe; egy-egy szavazókörbe a jogszabályban előírt 600-1.200 választópolgárt "osztottak be", (egy-két kivételtől eltekintve).

A szavazókörök száma 10.926, ez hattal kevesebb, mint a tavalyi európai parlamenti választáson, akkor 10.932 szavazókörben adhatta le voksát a mintegy 8 millió választó.
Virág Rudolf beszámolt arról is, hogy már tart a választási szervek felkészítése, a területi választásiiroda-vezetők első értekezletét megtartották. A lebonyolításhoz szükséges közbeszerzés folyamatban van, a technikai feltételek - ahogy fogalmazott - rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a választást sikeresen lebonyolíthassák.

Az OVI vezetője elmondta: a választás lebonyolításához szükséges jogszabályok, miniszteri rendeletek elkészültek, tavaly decemberben megjelent a végrehajtási és a pénzügyi rendelet, a köztársasági elnök választást kitűző határozatával együtt pedig megjelenik a választás határidőiről, határnapjairól szóló önkormányzati miniszteri rendelet is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását