2024. május 6. - Ivett, Frida

Csalóka a Balaton jege

Megkezdte ténykedését a Balatoni Vízi-polgárőr Szövetség a keszthelyi öbölben, hogy a tó csalóka, veszélyes jegétől megóvja az embereket és fellépjen az orvhorgászok ellen - tájékoztatta Bozsóky Ferenc, a szervezet elnöke kedden az MTI-t.
2010. január 19. kedd 12:07 - HírExtra
Az elmúlt napokban kialakult jégborítás sokakat csábít a Balaton jegére, amelyen nem látszik, hogy túl vékony, ezért életveszélyes - mondta Bozsóky Ferenc. A vízi-polgárőrök óvni kívánják az embereket, főként a gyermekeket attól, hogy a jégre menjenek, továbbá ellenőrzik, hogy a lékhorgászoknak van-e engedélyük - tette hozzá.

Az elnök közlése szerint a szövetség hetven tagja továbbképzésen már korábban megszerezte a halőri igazolványt, s most újabb hetven tag szeretné elvégezni ezt a tanfolyamot.

A vízi-polgárőrség két évvel ezelőtt alakult Gyenesdiáson, majd a keszthelyi öböl több településének polgárőrei is bekapcsolódtak munkájába. Alapvető cél, hogy segítséget nyújtsanak a mentésben, az orvhalászat- és orvhorgászat visszaszorításában, valamint a környezetvédelemben. A szövetség a jövőben szeretné kiterjeszteni ténykedését a Kis-Balatonra is - mondta Bozsóky Ferenc.

Tavaly a szervezet tagegyesületévé vált a soproni polgárőrség is, amely a Fertő-tó ellenőrzését szervezi meg, és police-mátrix (sebességmérő és rendszámfelismerő) készülékével besegít olykor a balatoniaknak is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását