Legendák. Hatvannégy, csakis Miskolchoz, a város környékéhez köthető legenda. Valóság? Vélhetően legendásan jó könyvként aposztrofálják majd az olvasók a szerzők reményei szerint a Miskolci legendák című, karácsony előtt megjelent kötetet, amelyet Csorba Piroska és Fedor Vilmos jegyez.

A városi legendák, történetek hidat képeznek a nemzedékek között, gyökereit, összetartó erejét jelentik egy közösségnek, a fiatalabbak számára is megvillantják, érthetővé teszik azt a ragaszkodást, amely szüleiket, nagyszüleiket a városhoz köti - mondta Fedor Vilmos.

Ha egy miskolci azt mondta a másiknak, hogy a villanyrendőrnél találkozunk, akkor az illető pontosan tudta, hogy a randevú csak egy helyen, a Széchenyi és a Szemere utca kereszteződésénél lehet. Itt volt a város első jelzőlámpás forgalomirányítása, itt magasodott a járókelők és az autók fölé az a rendőri állás, amelyből az egyenruhás vezérelte a lámpát.

Bár rendőri kalicka évtizedek óta nincs, de a hely azóta is "A villanyrendőr", a miskolci nagyszülőknek, szülőknek, gyermekeknek, és az lesz az unokáknak is.
Ez a valóság. És hogy mi a legenda? Csorba Piroska több történetet is leír erről, amely gyermekekről, madárról, és persze a soha nem fáradó "villanyrendőrről" szól.

Volt egyszer Miskolcon egy büszke, hosszú utca, amely a templom mellől egészen a piactérig ért. Sárga színben pompázó kövezetéről az egész országban beszéltek, és csodájára jártak a Föld minden tájáról, hisz a természet ilyen színt nem kevert ki sehol másutt - fogalmaz egy másik valóságos legendáról Fedor Vilmos. Csoda volt valóban, igazi miskolci csoda.

A sárgaköves utcából mesterek utcái nyíltak, a kőműveseké, a mészárosoké, a cukrászoké... Elégedetten éldegéltek az ügyes mesteremberek asszonyaikkal, gyermekeikkel, békében a munkával, a lerótt adóval és békében Istennel. Számos, a valóságból szőtt legenda fűződik az utcához, amely Vörösmarty nevét viseli, akinek szülei abban a temetőben nyugszanak, ahonnan az utca "indult". Ma nem sárga kő, hanem szürke aszfalt borítja az úttestet, nem mester utcák nyílnak innen, hanem panelépületek, a legendák azonban - most éppen a könyv lapjain - továbbra is élnek.

Miként nemzedékről nemzedékre a Molnár szikla legendája is. A Lillafüredre menő út mellett, az alsó-hámori völgy fölött egy kopár sziklafal mered az ég felé. Tetején egy kereszt áll. Szomorú története van annak a keresztnek. Csorba Piroska a gazdag molnár lánya és a szegény molnár legény tragikus, már-már legendás történetét meséli el. A pár, ha már az életben nem lehetett egymásé, a halált választotta, kéz a kézben ugrottak a mélybe a szikláról.

Egy napon valaki durván ácsolt fakeresztet állított arra a meredek sziklacsúcsra. Azt beszélték, a molnár emelte. Sok víz lefolyt a történtek óta a Szinván. Azt is beszélték, hogy éjjelente a magasból, a mészkőszikla felől, ahonnan a szerelmespár a mélybe vetette magát, zokogás hallatszik. Suttogták, hogy a molnár siratja ott a lányát... Nincs már meg a régi vízimalom, sem a molnár háza..., de a lillafüredi út mellett, a függőleges, égbe meredő sziklafal tetején máig ott áll egy kereszt.

Lillafüredi valóságos legenda a kutya találta barlang története is, idegenvezetők a barlang felfedezését azóta is úgy mesélik, hogy az, egy kutyának köszönhető. A derék eb, hogy-hogy nem, a Bükkben belepottyant egy üregbe, fájdalmas nyüszítését meghallva, két arra barangoló fiatal mentette ki, és ők pillantották meg először azt a 700 méter hosszon kígyózó csodálatos cseppkövekkel borított barlangot, amelyet aztán Kutya-barlangnak neveztek el. Ma, Szent István barlangnak hívják, de a kutya története tovább él az emlékezetekben.

A hatvannégy miskolci legendáról szóló könyvhöz többen írtak ajánlót. Geszti Péter így fogalmaz: "az ember sokféleképpen képes kitenni a lelkét azért, ami élteti, és a könyv szerzői ezt teszik...", Sas István filmrendező Bartók és Kodály bátorságához méri a vállalkozás szellemiségét, "fantasztikus ötlet összegyűjteni és varázslatos érzékkel restaurálni egy közösség történelmi kincseit - nem a föld alól, nem a padlások rejtekeiből, hanem - a kollektív tudat bennünket körülölelő, homályos ködfoltjaiból, legendák, mesék, misztériumok a valóság és a képzelet határvidékéről, amelyekben testet ölt egy város eddig csak alig megérinthető kultúrája" - írta a rendező.

A kötet előszavát jegyző Müller Péter szerint a könyv "nem csupán Miskolcról szól. Az országról is, az emberi életről is - számos történet lesz belőle a magyar legendárium része."